Nyugdíjasok partiznak a Rómain
Budapest III. ker Római pert, Evezős Bowling Club és sösröző, aholnosztalgia élőzenei táncos esteket kínálnak a 60-as-70-es évjáratú közönségnek.
Fotó:Dudás Szabolcs
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ha ötven éve barkót visel, akkor Ön időnként trendi.
Kicsit szomorkás a hangulatunk máma, kicsit borús lett e bűbájos világ, és nemcsak a gondolataink, hanem az ég is felhős. Ennénk is valamit. Tűnődve Dunát néznénk. Ilyen kombinációban ezeknek a tüneteknek csak a Római-part lehet az orvossága. Ott is termünk tüstént,
merengve szemléljük a folyót, megisszuk a sörünket, és felkutatjuk az ilyenkor elmaradhatatlan hekket.
A hajdani Bádogtehénnek (ma már Evezős Sörkertnek hívják) jó híre van. Több mint harminc éve viszi Pléh (valójában Farkas) Lajos és a családja. Kiváló halászlé, sült kolbász, kovi ubi, palacsinta. És persze az obligát hekk. Azt eszegetjük éppen, amikor hirtelen tánczene csendül. Egy szempillantás alatt táncparkett lesz az egész büfé, az asztalok között is rázzák. Nyugdíjasok. Valahol hátul színpad áll, eddig fel sem tűnt, onnan jön a Buona sera signorina. Megáll a kezünkben a műanyag villa. Színpadon a Party Dance Band. Ilyen szar nevet hónapok alatt sem tudnék kitalálni. Valószínűleg nem mindenki ért velem egyet, mert ezen a néven több csapat is zenél az országban. A többit nem ismerem, az itteni élőben nyomja, és jól. Például a Whiter shade of pale-t. Majdnem olyan, mint az eredeti:
Elröppent 48 év
Tulajdonképpen semmi és senki nem változott az érettségi óta. Jó-jó, ez nem vonatkozik azokra, akik tavalyelőtt, estin szerezték. Elröppent 48 év, kicsit több a ránc, de táncolni ugyanúgy szeretnek, hát itt vannak.
És eldobom a villát, mert lassúzás közben ugyanúgy eltéved a kéz, a menők ugyanúgy smárolnak, a lúzerek meg ugyanúgy a falat támasztják reménytelenül, mint anno a középiskolai bulikban.
Egy hetvenéves srác ül a csajával a szomszédos asztalnál, látja, hogy csodálkozom. Pedig egyszerű a képlet, mondja, a rőzsét az ember belőtte ’65-ben, azóta kicsit ritkább lett, és ezüstös. És ennyi. Vannak, akik úgymaradtak – teszi hozzá: ha ötven éve barkót viselsz, akkor időnként trendi vagy. Közben jön a Route 66, cserélődnek a párok. A divathoz nem értek, maradjunk annyiban, hogy a csajok, akik többnyire nagymamák, csinosak. A fiúknál (otthoni megszólítás: Nagyfater) sikk a feltűrt gallérú piképóló és a szépen vasalt ing, egy-egy farmerkabát is feltűnik, zakós embert viszont hál’ istennek alig látni. Pecsétgyűrűből, arany nyakláncból szép a felhozatal, és a legmenőbb srácon selyeming feszül!
Ez tulajdonképpen egy elnyújtott flashmob. Eszegetem a halamat, erre hirtelen feltűnik egy nyugdíjaskorúakból álló zenekar és a velük egyidős kétszáz rajongó este hatkor. Tízig tolják a táncot, aztán szépen hazamennek. Rendes buli a városban éjfél előtt nem kezdődik, az is biztos. Harminc éve itt is éjfélig ment a vigasság, de a csónakházak helyére lakóparkot építettek, jöttek a panaszok, most tízkor el kell halkulni.
Csinosba vágjuk magunkat
Evés után belevetjük magunkat a tömegbe. Ez egy nagyon nett társaság, jól érezni az öblítőszerek illatát, és néha akkora parfümfelhőbe keveredünk, hogy bele kell szédülni. Az idős szívrablók vegyi fegyvere. Látják, hogy fotós is van velünk, az egyik csibész a pultnál öcsinek szólít (örökké hálás leszek neki érte!), és megkérdezi, mit csinálunk, aztán kicsit elbeszélgetünk. Azt mondja, ők nem poshadnak bele az öregségbe. „Van, aki ilyenkor a sorozata előtt ül kitérdesedett mackóban, mi szépen csinosba vágjuk magunkat… Várjál, van az a Hungária-szám: »Valami más lett, megváltozott, A levegő vibrál, a szívem úgy dobog. A galléromat felhajtottam, a hárémat is hátradobtam, Mától kezdve így hordom.« Most már érted?” „Hogy akkor jampecnek tetszik lenni?”
Nem, öcsi, hanem, hogy a levegő még ma is vibrál, ez a lényeg!
– mondja, aztán sörökkel a kezében visszamegy a baráti társaságához.
Magányos szívkirály támasztja a pult sarkát, ő a rőzsét nem hátradobta, hanem Bundesliga-jellegűen hordja úgy 1990 óta. Bajusz nincsen, de Rudi Völler és ő innen nézve egypetéjű ikrek. „Mit tudnék csinálni? A 20 éves csajokról már 40 éve lekéstem. Különben is, ez az én zeném, nem az a digitális nyál, amit most adnak.”
Osztályidegen dalmű
A táncról nehéz írni, mert ez a rock and roll nem az a rock and roll.
Ha meg rokit írok, akkor nagy lesz a sértődés, hogy lerokkantozom a táncosokat.
Mindenesetre rokiznak a párok teljes elánnal, esküszöm, amikor a Party Dance Band eltolja a Deep Purple-től a Highway Start – amit úgy konferálnak fel, mint osztályidegen dalt –, arra is rokiznak. A rágógumi mindenesetre a nagymenőknél kötelező.
A nyugdíjas szervezetten bulizik. Társasággal érkezik, az autóstáska, ridikül, indiai szatyor (benne a spórolás jegyében otthonról hozott laposüveggel) az asztalon, székeken marad, valaki nem megy táncolni, és vigyáz a többiekére is. A régi holmikról megint eszembe jut a divat. Az a titka a dolognak, hogy nem szabad minőségi cuccokat venni, mert azok nem esnek szét. Olcsót kell, az hamar tönkremegy, és óhatatlanul követed a divatot.
És rá kell jönnöm, nincs olyan, hogy „bezzeg a mi időnkben”.
Alapvetően inni érkeztek
Szünet, gyors csevej a zenekar tagjaival. Nem értenek egyet abban, hogy mikortól is játszanak együtt, vagy ’89, vagy ’92 óta. Amikor először idekeveredtek, alapvetően inni érkeztek, de aztán beajánlották őket a tulajnak. Azóta is itt játszanak. Illetve itt is, mert még ezer helyen. „Az átlagéletkorunk? Szigorú” – mondja Gönczy László zenekarvezető –, mert minimum hatvan.” Nem szeretnének mást csinálni, mert ez az ő generációjuk, az ő zenéjük.
A közönségük átlagos melósokból áll, akik végigdolgozták az életüket, és a kis nyugdíjukból szórakoznak, már ha telik rá. Annak idején fiatalon is eljártak táncolni, és ez így megmaradt.
Ha körülnézel, láthatod, hogy karban tartja őket ez az életforma
– mondja a frontember. „Nem kell úgy megöregedni, hogy begyepesedsz. Mi addig nyomjuk, amíg lehet. Ha maradtok, az utolsó szettben lesz még néhány érdekes nóta” – teszi hozzá. Nem maradunk. Sietni kell haza, hogy a hagyatékból előkeressük a brillantint, a lakcipőt meg a tupírfésűt.