Járványügyi kockázatot jelentenek a bevándorlók

Nyugati pályaudvar Menekült Migráns Bevándorló Nyugati pályaudvar Menekült Migráns Bevándorló A Nyugati pályaudvarra érkező menekültek
A Nyugati pályaudvarra érkező menekültek
Vágólapra másolva!
Járványveszély ugyan nincs Magyarországon a bevándorlók miatt, de az országos tiszti főorvos szerint járványügyi kockázatot azért jelentenek a bevándorlók, mert nem pontosan ismert az egészségügyi állapotuk.
Vágólapra másolva!

Nincs járványveszély Magyarországon, mivel a bevándorlók nem terjesztenek olyan kórokozókat, amelyek veszélyt jelentenek a lakosságra - mondta az országos tiszti főorvos. Paller Judit közölte: járványügyi kockázat viszont van, mivel a bevándorlók egészségügyi állapotát nem ismerik.

Védett a lakosság

A magyar lakosság a magas oltottság miatt védett - emelte ki az országos tiszti főorvos az M1 csatornán. Hozzátette:

a migránsok elsősorban szifilisszel, hepatitis B-vel és C-vel és HIV-vírussal fertőzöttek,

ám ezek nemi úton, illetve vérrel terjednek, így a fertőződéshez szoros kontaktus kell.

Menekültek érkeznek a Nyugati pályaudvarra - járványügyi kockázatot jelentenek Fotó: Polyák Attila - Origo

A bevándorlóknak segítő önkéntesek sincsenek veszélyben, ha betartják az előírásokat, tehát használják a megfelelő védőfelszereléseket, és ügyelnek a rendszeres fertőtlenítőszeres kézmosásra - tette hozzá a szakember.

Bezárják a menekülteket?

Paller Judit szerint hiába írják elő a jogszabályok, hogy a menekültstátuszért folyamodó, befogadóállomásokon elhelyezett külföldiekről értesíteni kell a járási tiszti főorvost, aki elrendeli a szűrésüket, a 14 ezer behívottnak eddig csupán öt százaléka jelent meg a vizsgálatokon.

Zacskós vizet osztanak a menekülteknek a Keleti pályaudvarnál Fotó: Polyak Attila - Origo

További problémát jelent az országos tiszti főorvos szerint, hogy később ők is "eltűnnek", ezért megfontolandó lenne, hogy a szűrés időtartamára olyan helyen tartsák őket, ahonnan nem tudnak elmenni.

Kötelező lehet a szűrés

Mint arról az Origo is beszámolt, Pesti Imre orvos, a Fidesz országgyűlési képviselője már felvetette a minap, hogy

törvénnyel kötelezhetnék szűrővizsgálatokra és bizonyos védőoltások beadására a migránsokat, mert járványügyi veszélyt jelentenek.

Pesti Imre szerint a migránsok többsége olyan háborús területekről érkezik, ahol gyakran még az alapvető egészségügyi feltételek sem biztosítottak. Egy vizsgálat szerint az országba érkező migránsok 2 százaléka fertőzött valamilyen betegséggel - tette hozzá a politikus.