Pintér már tudja, mi a határvadászok koncepciója

Hende Csaba Honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a kerítés építés sajtótájékoztatón. 2015 07.16  Mórahalom külterületén, ahol 150 méteres tesztkerítést állít a honvédség a menekült áradat megállítására.
Pintér Sándor belügyminiszter a kerítés építés sajtótájékoztatón. 2015 07.16 Mórahalom külterületén, ahol 150 méteres tesztkerítést állít a honvédség a menekült áradat megállítására.
Vágólapra másolva!
Egyelőre csak az országos rendőrfőkapitány és a belügyminiszter tudja, mit és hogyan csinálnak majd a határvadászok. Előbbi azért, mert ő találta ki, utóbbi azért, mert jóváhagyta, de a részleteket csak később hozzák nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor belügyminiszter jóváhagyta az országos rendőrfőkapitány elgondolását a határvadász egységek felállításáról, és azt kérte Papp Károly altábornagytól, hogy intézkedjen a szakmai, logisztikai feladatok részletes kidolgozásáról – tudatta közleményében a Belügyminisztérium.

Később elmondják

Arra is kitértek, hogy az országos rendőrfőkapitány 48 órán belül ad majd tájékoztatást a magyar–szerb államhatár rendjének védelmét kiegészítő rendőri egység létrehozásáról, amelyről a kormány 2015. augusztus 18-án döntött.

Pintér Sándor belügyminiszter már tisztában van a részletekkel Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az Origo a közlemény nyomán kérdéseket küldött a Belügyminisztériumnak, magyarázatot kérve arra, miért kell várni a részletek közlésével. Továbbá feltettük ismét a tárcának azokat a kérdéseket is, amelyeket a múlt héten elküldtünk, de két kivétellel választ nem kaptunk rájuk.

Megválaszolatlan kérdések

A kormány döntése után az Origo megkereste a szaktárcát, hogy a részletekről érdeklődjön. Akkor azt a választ kaptuk, hogy a belügyminiszter utasítására a rendőrség haladéktalanul megkezdte a határvadászszázadok létrehozásával kapcsolatos koncepció kidolgozását.

A drótost egészíti majd ki a rendes kerítés, azt pedig a határvadászok Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Akkor a tárca általánosságban csak arra válaszolt, hogy nem fog-e hiányozni az ország más területein a rendőrség állományából a határvadásznak vezényelt több ezer egyenruhás. Azt írták:

A tárca válaszolt arra is, hogy felmerült-e az utóbbi években jelentős technikai fejlesztésekkel, fegyver- és járműbeszerzésekkel megerősített Terrorelhárítási Központ (TEK) bevetése a határőrizetben. Azt írták, a TEK a határvadászszázadok felállításában nem vesz részt. Hozzátették ugyanakkor: „ez nem azt jelenti, hogy az illegális migrációból következően nem lát el feladatokat”.

A kapkodás jelei látszanak

Azóta sincs konkrét válasz olyan lényeges kérdésekre, mint például: honnan és milyen rendőri egységeket vezényelnek át úgy, hogy a közbiztonságon ne érződjön a több ezer rendőr kivonása. Egyáltalán, pontosan mennyi az a több ezer? Vajon a századok az ORFK-hoz vagy a megyei kapitányságokhoz tartoznak majd? Milyen fegyverzettel látják el őket, és kapnak-e tűzparancsot?

Az Origónak nyilatkozó biztonsági szakértő szerint túl sok a megválaszolatlan kérdés,

számára úgy tűnik, a kormány kapkod, hirtelen ötletektől vezérelve követi az eseményeket,

és láthatóan régen elveszítette e téren a kezdeményezőkészségét. Tarjányi Péter szerint a kapkodás oka lehet az is, hogy lassan halad a határzár építése, sok helyütt még a drótakadály sincs kész.