A földön kúsznak a jegyekért a menekültek a Keletiben

pókjárás
Földön araszolva halad a sor a jegypénztár felé
Vágólapra másolva!
Szabad a menekültek útja Németország felé, csak épp alig férnek fel a müncheni vonatokra. Ezrek várnak a szabadulást jelentő jegyekre a Keletiben, ami már inkább hasonlít menekülttáborra, mint pályaudvarra. Kosz, síró gyerekek és növekvő feszültség a tranzitzónában.
Vágólapra másolva!

Váratlanul szűnt meg a blokád a Keleti pályaudvaron: vasárnap este még készenléti rendőrök fogták vissza a nemzetközi jegypénztár előtt torlódó, egyre dühösebb tömeget, reggel hattól viszont szabad az út a kassza és ezzel együtt Németország felé.

Nekilódultak

A menekültek pedig százasával foglalják el a railjeteket, volt olyan járat, amiről szinte a kalauz is lemaradt a nagy lökdösődés miatt.

Menekültek várnak a Münchenbe tartó railjetre Fotó: Szabó Gábor - Origo

A MÁV és a rendőrség láthatóan nem készült fel a rohamra: délelőtt összesen négy nyitott nemzetközi jegypénztárat láttunk, miközben legalább háromszázan állhattak előttük.

Földön araszolva halad a sor a jegypénztár felé Forrás: Origo

A kígyózó sort szájmaszkos rendőrök próbálják valahogy kordában tartani, a várakozók nagy részét a földre is ültették, hogy ne törjön ki pánik a kasszák előtt.

Araszolva München felé

Haladni viszont kell, ezért a menekültek pókjárásban araszolnak, míg odaengedik őket valamelyik kasszához.

Eközben átlagosan két-három órát is eltölthetnek a sorban. A látottak alapján szinte mindenki jegyhez jut, és vonatra szállhat, ami azért is problémás, mert Németország csak a szír menekülteket várja tárt karokkal.

Az afgán és más nemzetiségű migránsokat várhatóan visszafordítják majd.

Olyan már, mint egy menekülttábor

Bár egyre többen szállnak vonatra, a Keletiben így is elképesztő állapotok uralkodnak. A tranzitzóna megszűnt, vagyis inkább kiterjedt a pályaudvar egészére – hétfő délelőtt legalább kétezer migráns lehetett itt.

Elképesztően sokan vannak a Keleti pályaudvar tranzitzónájában, a tömeg csak lassan oszlik Fotó: Szabó Gábor - Origo

Földön fekvő családok mindenütt, többen sátrat vertek az aluljáró közepén, a közterület-fenntartók pedig nem bírnak a szeméttel: "hiába szedjük össze,

- panaszkodik egy takarító.

Nő a feszültség

Az aluljáró falait firkák borítják: UN=SS, üzente a falon egy csalódott menekült, mások a magyar hatóságok bánásmódjára panaszkodnak.

Fogyó bizalom, növekvő feszültség Fotó: Szabó Gábor - Origo

A feszültséget ráadásul fokozza a szélsőségesek megjelenése is: „Mocskos zsidók!" – üvöltözte egy tagbaszakadt, kopasz férfi, aki többször végigvonult az aluljáróban, fenyegetően lépdelve a szír és afgán családok között.

Szemtanúi voltunk annak, hogy

az agresszor társával aztán megtámadta Weiler Péter képzőművészt is,

aki Személyes határzár című installációját cipelte a Verseny utca felé.

Leköpték és megrángatták a művész munkáját, alig úszta meg komolyabb verés nélkül az incidenst.

Egymásra torlódva

A helyzetet az sem könnyítette meg, hogy az osztrák vasúttársaság órákra feltartóztatta a túlzsúfoltnak tartott railjeteket: délután háromkor még Hegyeshalomnál vesztegelt az a vonat, amit délelőtt tizenegy órakor indítottak el a Keletiből. A járatok így egymásra torlódnak, és már kisebb balhé is kialakult az egyik szerelvényen. Végül továbbmehetett a három railjet és a mentesítő járat is.