Visszaszóltunk az osztrák kancellárnak

FABIUS, Laurent; Magyar Levente; GALHARAGUE, Roland
Budapest, 2015. augusztus 31. Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár nyilatkozik a sajtónak Roland Galharague francia nagykövettel folytatott megbeszélését követően a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2015. augusztus 31-én. A nagykövetet bekérették a tárcához azt követően, hogy Laurent Fabius francia külügyminiszter egy interjúban „botrányosnak” nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, és Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Keményen visszaszólt az osztrák kancellárnak Magyar Levente külügyi államtitkár. Werner Faymann egy vasárnap megjelenő interjúban a többi között arról beszél: ő kezdettől fogva nem hitt Orbán Viktornak, amikor a magyar kormányfő azt mondta: nagyjából négyezren lesznek azok, akik a jelenlegi krízishelyzetben Ausztria felé indulnak. A kancellár a szerb határra telepített drótkerítésről is megmondta a magáét.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente külügyi államtitkár szerint Werner Faymann osztrák kancellár újfent a magyar kormányon, illetve miniszterelnökön tölti ki azon dühét, amelyet a migrációs válságban mutatott saját cselekvésképtelensége váltott ki. A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár az osztrák kancellárnak az Österreich című lapnak adott, az újság vasárnapi számában megjelenő interjújára reagált, amelyből az oe24.at portálon jelentek meg részletek szombaton.

Magyar Levente nem finomkodott Forrás: MTI/Marjai János

Werner Faymann egyebek mellett arról beszélt: a döntő kérdés az volt, hogy Ausztria kinyitja a határait az üldözött emberek előtt, vagy zárva tartja. „Ausztria azonban nem hagyja az üldözötteket magára. És ugyanolyan fontos volt, hogy ezt közösen Németországgal tegyük - mondta Faymann. Orbán nekem és Merkelnek azt mondta, hogy nem lehetnek többen négyezernél, azonban én ebben a kezdetektől fogva nem hittem. A képek többet mondanak nálam.” Kitért arra is, hogy

aki komolyan azt gondolja, hogy „a menekültkérdést drótkerítéssel megoldja”, és ezzel káoszt okoz, az politikailag diszkvalifikálja magát.

Kettős beszéd

Magyar Levente határozottan arra kérte Werner Faymannt, hogy

a jövőben nélkülözze az ilyen kijelentéseket.

Szerinte az osztrák kancellár a nyilvánosság előtt a bevándorlók védelmezőjeként tetszeleg, a színfalak mögött azonban nyomást helyez más államokra, hogy azok minden eszközzel tartsák vissza az Ausztria felé igyekvőket. Hozzátette, hogy Faymann önmagát és a magyar kormánynak szóló bírálatait is hiteltelenítette, amikor elismerte, hogy nem tud mit kezdeni az elmúlt évtizedek legnagyobb európai válságával.

Magyar Levente emellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy Ausztria Hegyeshalomnál fél napra lezárta Európa egyik legforgalmasabb autópályáját néhány ezer migráns miatt.