Mustárgázt vetett be az Iszlám Állam

Iszlám Állam
Vágólapra másolva!
Németország külföldi hírszerzésének bizonyítéka van arra, hogy az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista terrorszervezet mustárgázt vetett be ellenségei ellen.
Vágólapra másolva!

A Bild értesülései szerint a német hírszerzés (BND) vérmintákat vett olyan kurdoktól, akik az IÁ-val vívott összecsapásokban sérültek meg. Gerhard Schindler, a BND vezetője úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az IÁ vagy régi iraki készletekből kaparintott meg mustárgázt, vagy a szervezet maga gyártotta, miután elfoglalta a Moszul Egyetemet.

Egyre több a hadizsákmány Forrás: Twitter

Az AP amerikai hírügynökség a német hírszerzés értesüléséről faggatni próbálta az Egyesült Államok védelmi minisztériumát, ám annak szóvivője, Elissa Smith csak annyit volt hajlandó mondani, hogy nem kommentálnak ilyen információkat, és hogy bármilyen vegyszer használata fegyverként rémisztő és elítélendő tett.

Az Iszlám Állam korábban más fegyvereket is zsákmányolt, egy felvétel szerint például M16-os géppuskájuk is van.