Öt falunak kell új hivatalt keresni

Vágólapra másolva!
A Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a Zala Megyei Kormányhivatal azon döntését, amellyel Szentkozmadombja és további négy község önkormányzati hivatalát Söjtörhöz csatolta. Korábban az Alkotmánybíróság határozatával mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség miatt felszólította az Országgyűlést, hogy 2015. december 15-ig alkosson jogszabályt, amiben szabályozza, hogy a kormányhivatal vezetőjének milyen módon és rendben kell kikérnie a helyi önkormányzatok véleményét a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelölése során.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szeptember 9-én, szerdán a Zala Megyei Kormányhivatal azon döntését, amellyel Szentkozmadombja és további négy község önkormányzati hivatalát Söjtörhöz csatolta. Az esettel kapcsolatban az Alkotmánybíróság (Ab) jogszabályalkotásra szólította fel az Országgyűlést.

Alaptörvény-ellenes

Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön tájékoztatott arról, hogy Szentkozmadombja képviselő-testülete azt kérte a perben a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól, hogy vizsgálja felül a kormányhivatal határozatát, amellyel öt települést a söjtöri székhelyű közös önkormányzati hivatalhoz csatolt. A bíróság a vitatott döntést szerdán hatályon kívül helyezte, és egyben új eljárásra is kötelezte a zalai kormányhivatalt.

A szóvivő hozzátette, hogy a bíróság a perben korábban az Ab eljárását is kezdeményezte, amely határozatával "mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség" miatt felszólította az Országgyűlést, hogy 2015. december 15-ig alkosson jogszabályt. Ebben szabályozza, hogy a kormányhivatal vezetőjének "milyen módon és rendben kell kikérnie a helyi önkormányzatok véleményét a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelölése során".

Új döntés kell

A zalai bíróság az Ab határozatára és a jogszabályokban előírt együttműködési kötelezettségre figyelemmel írta elő az eljárás megismétlését.

Ennek során a kormányhivatal vezetőjének be kell szereznie az érintett önkormányzatok véleményét, majd azokat figyelembe véve kell ismételten döntenie a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelöléséről

- jelezte Beznicza Árpád.

Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott még januárban azt mondta, hogy a tavaly októberi önkormányzati választásokat követően az addig a tófeji közös önkormányzati hivatalhoz tartozó önkormányzatok, vagyis Tófej, Zalatárnok, Szentkozmadombja, Pusztaederics és Baktüttös összlakossága 2000 alá csökkent. Miután más csatlakozó települést nem találtak maguk mellé, a törvényi előírások szerint kijelölésről kellett dönteni, így a kormánymegbízott döntése alapján az öt település január 1-jétől a söjtöri közös hivatalhoz csatlakozott.

Az akkor hatályos törvény alapján

A zalai kormánymegbízott csütörtökön elmondta: a kijelölést az akkor hatályos törvény alapján tette meg, és ez a jogszabály nem egyeztetést, hanem kijelölést ír elő a kormányhivatal vezetőjének. Ennek ellenére - s ezt jegyzőkönyvek is alátámasztják - többször és több érintettel is folytatott egyeztetéseket, mielőtt az öt érintett településnek előírta, hogy a söjtöri közös hivatalhoz csatlakozzanak.

Rigó Csaba hozzátette: a bíróság határozatát írásban még nem kapta meg, de amint ez megérkezik, felülvizsgálati kérelmet kíván előterjeszteni a Kúriához. Arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy ha a januári döntésénél a hatályos jogszabályok alapján járt el - és ezt tudomása szerint a bíróság is jogszerűnek ítélte meg -, honnan kellett volna tudnia, hogy júniusban az Ab más álláspontra helyezkedik az eljárást illetően.