Áder János levelet írt Barack Obamának

Áder János előadása az MKIK klímaváltozásról rendezett konferenciáján
Áder János
Vágólapra másolva!
Magyarország továbbra is elkötelezett olyan nemzetközi környezet megteremtésének elősegítésében, amely a jelenlegi kihívásokkal szemben hozzájárul minden békeszerető ember biztonságához – áll abban a levélben, amelyet Áder János küldött pénteken Barack Obamának, az Egyesült Államok elnökének 2001. szeptember 11-ére emlékezve. 
Vágólapra másolva!

Az államfő amellett, hogy a magyar nép nevében részvétét fejezi ki a 14 évvel ezelőtti tragédiák sora miatt, kiemeli az Iszlám Állam és a szélsőség elleni harc fontosságát, de kitér az éghajlatváltozás jelentőségére is.

A legfontosabb az Iszlám Állam elleni harc

A magyar köztársasági elnök levelében, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tettek közzé, úgy fogalmaz: az egyik legfontosabb feladat az Iszlám Állam elleni harc, a másik pedig az erőszakos és intoleráns szélsőségek elleni küzdelem – legyenek azok vallásiak, etnikaiak vagy rasszista indíttatásúak. Áder János hangsúlyozza: Magyarország elismeri, hogy az Egyesült Államok a világ számos részén meghatározó szerepet játszik e kihívások megválaszolásában.

Áder János Forrás: MTI/Bruzák Noémi

amit jól mutat országunk folytatólagos részvétele békefenntartó küldetésekben és aktív közreműködése az Iszlám Állam elleni harcban" – szögezi le.

Az éghajlatváltozásra figyelni kell

Mint fogalmaz, "teljes tudatában vagyunk azoknak az áldatlan hatásoknak, amelyeket szerte a világon a környezet pusztítása, az éghajlat változása okoz emberek millióinak életében, nyomorba és kétségbeesésbe taszítva őket". Parancsoló feladatnak nevezi a levélben, hogy "ne engedjük ezeket az embereket szenvedni, és azt, hogy ezek a jelenségek kedvezőtlenül hassanak a nemzetközi biztonságra". Leszögezi, hogy Magyarország együttműködik az Egyesült Államokkal a bolygó természeti környezetének védelmében és az éghajlatváltozás korlátok közé szorításában is.