Tizenegy év feleséggyilkosság miatt

Vágólapra másolva!
Jogerősen tizenegy év fogházbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla kedden egy makói férfit, aki tavaly tavasszal egy konyhakéssel hasba szúrta, majd megfojtotta a feleségét. A nő a szúrás után még elment dolgozni. 
Vágólapra másolva!

A táblabíróság szerint emberölés és életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie a férfinek, aki 45 éve élt együtt feleségével.

Kapcsolatuk az alkohol miatt romlott meg. Többször előfordult, hogy részegen veszekedtek, és időnként össze is verekedtek. A férfi többször annyira megverte a nőt, hogy kórházba került.

Tavaly márciusban ismét összevesztek a konyhában, ahol a férfi felkapott egy kést és hasba szúrta a feleségét. Az asszony felöltözött, és autóval elment dolgozni. 11 óra körül ért haza, majd újra inni kezdte. Dél és egy óra között a házaspár újra összeveszett, és a férfi a ház előszobájában megfojtotta feleségét.

A férfi csak órákkal később, délután 3-kor hívott segítséget, a mentősöknek pedig azt mondta, hogy baleset történt.