Nyolc embert keresnek a rendőrök a Kertész utcai lövöldözés miatt

Kertész utca, garázdaság
Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya eljárást folytat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, illetve súlyos testi sértés elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Vágólapra másolva!

Amint arról az Origo beszámolt, verekedés tört ki, és egy gumilövedékes fegyverből több lövés is eldördült vasárnapra virradóra egy VII. kerületi szórakozóhelynél, egy ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült.

További képekért kattintson a fotóra Forrás: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1/443-5316-os telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.