Terrorizmussal gyanúsítják a kilenc útleveles szírt

Ahmed H. Röszke Horgos
Vágólapra másolva!
Már terrorcselekménnyel is gyanúsítják azt a szír férfit, aki ellen a múlt heti röszkei incidens miatt folytattak eljárást. Ahmed H. ügyvédje az Origótól tudta meg, hogy védencét terrorcselekmény gyanúja miatt is kihallgatták.
Vágólapra másolva!

Terrorcselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken azt a szír férfit, aki ellen már eljárást folytatott - derült ki a rendőrség közleményéből.

Fülöp Éva, Ahmed ügyvédje

az Origótól tudta meg, hogy védencét terrorizmus vádjával kihallgatták.

Mint mondta: a rendőrség őt nem értesítette, hogy bármilyen eljárási cselekményre sor kerül, a jelenléte nélkül azonban nem hallgathatták volna ki a védencét. Fülöp Éva úgy fogalmazott:

Ahmed H. (háttal) elmondása szerint csak békíteni akart Forrás: Police.hu

A 39 éves Ahmed H. szír állampolgár ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett, határzár tiltott átlépésének bűntette miatt folytattak eljárást, mivel ő is jelen volt, amikor múlt hét szerdán migránsok egy csoportja múlt szerda délután bedöntötte a kaput a röszkei közúti határátkelőnél, és megpróbált bejutni Magyarországra.

Fülöp Éva korábban az Origónak azt mondta, hogy a védence jogkövető állampolgárnak tartja magát, állítása szerint az egymással szemben álló felek – rendőrök és migránsok – közötti békítő szándékkal közelített a röszkei határállomást védő rendőrsorfalhoz:

csitítani akarta a hőzöngőket.

Korábban a rendőrség azt közölte, hogy a férfi annak a Tabligh Dzsamaat (Szövetség a hit terjesztésére) elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalomnak a tagja, amelyet a terrorszervezetek radikális személyek egyes célországokba történő bejuttatásához fedőszervezetként is felhasználnak. Ahogy azonban korábban megírtuk:

az eddigi kihallgatások során marginálisan sem vetődött fel a terrorizmus gyanújának a kérdése.

A családját kísérte

Ahmed H. a Szíriából elmenekült közeli rokonait kísérte: mivel ő maga hosszabb ideje Cipruson él, Törökországban csatlakozott a családtagjaihoz. Úgy tudjuk, Németországba igyekeztek, Ahmed H. pedig, amint biztonságban tudta volna a családját, indult volna vissza Ciprusra.

A férfinál összesen kilenc útlevelet találtak (egyes híradások hetet emlegettek). A sajátjában érvényes schengeni vízum volt, a több nyolc pedig elmondása szerint a családtagjaié.

„Mivel a szakértői vélemény szerint – ahogyan azt az ORFK szóvivője is már nyilvánosságra hozta –, az összes útlevél és a bennük szereplő adatok eredetiek, így nincs ok azt feltételezni, hogy ne a H. család tagjai lennének az útlevél-tulajdonosok” – mondta Fülöp Éva.