Lagzi Lajcsi jól viseli az előzetest

Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi, per
Galambos Lajos érkezik a Budaörsi Járásbíróságra 2015 szeptember 24-én
Vágólapra másolva!
Cáfolta az Origónak Berényi András, Galambos Lajos ügyvédje, hogy erőszakos bűncselekmény elkövetésével vádolják az előzetes letartóztatásban lévő zenész cellatársát. Lagzi Lajcsi jól viseli a büntetés-végrehajtási körülményeket.
Vágólapra másolva!

Berényi András határozottan cáfolta, hogy erőszakos bűncselekmény elkövetésével vádolják Lagzi Lajcsi cellatársát. Kedden több lap is erről számolt be, de az ügyvéd szerint ez hazugság. Elmondása szerint Lagzi Lajcsi kifejezetten jól viseli az előzetes fogva tartását.

"Egyedül az viseli meg, hogy feleségének és neki is ártatlanul kell ülnie" - fogalmazott az ügyvéd, aki azt is elárulta, hogy hamarosan vallomást tesz a zenész. Ebben a vallomásban tartalmilag ugyanazt mondja majd el, mint az előzetes letartóztatásáról szóló tárgyaláson, azaz továbbra is tagadja majd, hogy elkövette a gyanúsítás során megfogalmazott vádakat.

Galambos Lajos érkezik a Budaörsi Járásbíróságra Fotó: Szabó Gábor - Origo

Lagzi Lajcsi szeptember 24-én került előzetes letartóztatásba. A gyanú szerint a zenész és két társa öt év alatt 3,5-30 millió forintnyi kárt okozott a közműszolgáltatóknak azzal, hogy nem fizetett a használt közüzemi szolgáltatásért.

Az ügyészség szerint háromból két gyanúsított több százezerrel vesztegette meg az ellenőröket.