Felfüggesztett börtön Devecser jobbikos polgármesterének

parlament, plenáris ülés, országgyűlés, a jobbikos Ferenczi Gábor a cukorbetegekért aggódik
Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönre ítélték első fokon Devecser jobbikos polgármesterét. Ferenczi Gábor - még országgyűlési képviselőként - két éve Ajkán halálra gázolt egy 93 éves asszonyt. 
Vágólapra másolva!

Első fokon egy év, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Ajkai Járásbíróság Ferenczi Gábort, Devecser jobbikos polgármesterét, aki 2013-ban halálos balesetet okozott. Az ítélet nem jogerős.

Ferenczi Gábort halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek az első fokú bíróság. A politikust a felfüggesztett szabadságvesztés mellett három évre eltiltották a közúti járművezetéstől.

Ferenczi Gábor a Jobbik országgyűlési képviselője volt a baleset idején Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Elvakította a nap

Ferenczi Gábor akkori jobbikos országgyűlési képviselő 2013. május 21-én reggel Ajkán autójával sodort el egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette. A Jobbik aznap kiadott közleménye szerint a szabályosan közlekedő politikust a szembesütő erős napfény akadályozta a látásban, így nem vette észre az autója elé kerékpárját kitoló 93 éves asszonyt, és a balesetet nem tudta elkerülni. Ferenczi Gábor a helyszínen szondát fújt, amely alkoholfogyasztást nem mutatott ki, később pedig lemondott mentelmi jogáról.

Fellebebezett az ügyvéd

A veol.hu portál tudósítása szerint az ügyész fogházbüntetés kiszabását, míg a védő a vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentését kérte. A bíró indoklásában azt mondta: az észlelési és cselekvési késedelem felróható a vádlottnak, de a szándékosság nem, ezért rótt ki a vádlottra felfüggesztett szabadságvesztést.

Az ítélet kihirdetése után az ügyész gondolkodási időt kért, míg a vádlott és ügyvédje fellebbezést jelentett be.