Pénteken egy hosszú ügy végére tehet pontot a kormány

Giró-Szász András; Lázár János
Budapest, 2015. október 1. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. október 1-jén. Balra Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Nem fog leállni a BKV - mondta el az Origo kérdésére Lázár János a huszonötödik Kormányinfón. A menekültválságról is beszélt a miniszter, aki bejelentette, hogy közös határrendészeti rendszer felállítására készülnek a visegrádi négyek. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kormányinfón jelentette be, hogy beadta a lemondását.
Vágólapra másolva!

Magyarország évek óta ezer katonát tart a térségben, és a stabilizációhoz elengedhetetlen a kiképzés - mondta az Origónak Lázár János azzal kapcsolatban, mikortól vesznek majd részt a magyar katonák a pesmergák, az Iszlám Állam ellen harcoló kurd katonák kiképzésében.

Az Origo másik kérdése a belengetett BKV-csőddel kapcsolatos volt. Lázár elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a vezetőkkel, és segítik a cég működését. Konstruktív tárgyalás zajlik,

- mondta Lázár. Giró-Szász András elmondta, hogy öt éve kormánytag, és minden ősszel előkerült ez a probléma, de soha nem volt gond.

Pénteken újabb bejelentés várható

Lázár János azt is bejelentette, hogy

pénzügyi alapot kell létrehozni a nagyberuházások finanszírozására,

mert ahhoz, hogy Budapest versenyképes legyen, sok pénzre van szükség. Az Origo kérdésére az is kiderült, pénteken több mint egy hónap után lehet új egészségügyi államtitkára az országnak.

Lemondott Giró-Szász András Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Közös védelem

Közös határrendészeti, határvédelmi együttműködésre léphetnek a V4-ek, azaz a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) - közölte Lázár János. A határrendészeti együttműködés előkészítése zajlik, Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban a napokban diplomáciai lépéseket tesz. Lázár János rendkívüli jelentőségűnek nevezte a V4-eknek a migráció kérdésében egymás iránt tanúsított szolidaritását.

Kételyek

A miniszter Horvátországról is beszélt, és azt mondta, hogy ha

Zágráb nem tud, nem akar eleget tenni a bevándorlók regisztrációjára vonatkozó kötelezettségének,

komoly kételyek merülnek fel az ország európai uniós, illetve leendő schengeni tagságát illetően.

Aggasztó

A kormány támogatja Szlovákia uniós kvóta elleni törekvéseit és ellenzi, hogy az unió területén jöjjenek létre menekülttáborok, úgynevezett hotspotok - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János egyúttal aggasztónak nevezte a németországi táborokban történt gyújtogatásokat,

verekedéseket. Kitért arra is: ha Ausztria és Németország korridor kialakítását kéri, akkor annak ugyanolyan meghívó jellege van, mint a szír menekültekre vonatkozó korábbi német bejelentésnek.

Lázár János aggasztónak nevezte a Németországban történteket Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

116 kilométeren lesz kerítés

A tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy a jogi határzár nem okoz aránytalanul magas ügyszámot a bíróságoknak, 351 büntetőeljárás indult határsértőkkel szemben, 293 került bíróság elé, 279 esetben jogerősen megállapították a bűnösséget, 14-en pedig fellebbeztek. Beszámolt arról is, hogy a horvát határon 78, illetve 38 kilométeren kész a védőkerítés, a kormány kész és kénytelen azt kiépíteni, mert a migráció szervezői csak abból értenek.

Megszüntetés

Tucatnyi állami díj és járulék megszüntetésére tesz javaslatot Lázár János, így január 1-jével eltörölhetik egyebek mellett az okmánycserék, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély, a törzskönyv, a cégkivonat, az adóigazolás, építésügyi engedélyek, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap kiadásának és a felsőoktatási felvételi eljárásnak a díját.

Vizsgálat

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal soron kívüli vizsgálatát rendelte el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a hazai útépítésekkel kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetései nyomán. Lázár János azt mondta: az OLAF néhány vizsgálata alapján kételyek merültek fel a Közgépet és más cégeket is érintő beruházásokkal kapcsolatban, ezért

tisztázni kell a helyzetet.

Jelezte: az uniós hivatal eljárásában nincs semmi rendkívüli, a kormány áll a szervezet rendelkezésére.

Lázár János: Az OLAF vizsgálatában nincs semmi rendkívüli Forrás: MTI/Kovács Tamás

Tervek

Elkerülhetetlennek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány intézkedési tervet készítsen a gazdasági növekedés erősítése érdekében a Volkswagen-botrány miatt. Lázár János együttműködést szorgalmazott a győri Audi-gyárral, és jelezte:

nem számol elbocsátásokkal,

de a forgalom visszaesése miatt a cégcsoport várhatóan csak kisebb részt tud vállalni a gazdasági növekedésből. A tárcavezető szerint foglalkozni kell azzal, hogyan teljesíthetők a 2016-os költségvetésben rögzített számok a VW-botrány mellett.

Lemondás

A jubileumi Kormányinfón jelentette be Giró-Szász András, hogy csütörtökön benyújtotta lemondását. Az államtitkár magyarázatként a Rogán Antal vezette új minisztérium felállását említette. Giró-Szász András nem zárta ki, hogy új feladatot kap Orbán Viktortól.