Trócsányi meg volt elégedve Répássy munkájával

parlament plenáris, Répássy Róbert, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Szükség van Magyarországon egy közigazgatási felső bíróságra, amely csúcsszervként működne, oda kerülnének a közigazgatás legfontosabb ügyei - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Miskolcon. A tárcavezető azt mondta, meg volt elégedve Répássy Róbert szakmai munkájával és tisztességével, a miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség.
Vágólapra másolva!

A miniszter előadásában azt mondta, az új felső bíróságon intéznék a közigazgatási szempontból kiemelt ügyeket, de oda sorolható a gyülekezési jog, a szabályozó hatóságok tevékenységének ellenőrzése, emellett ritka, de fontos ügyeknek vagy közigazgatási szerződéseknek a meghatározó eseteit is ott kellene tárgyalni.

Már 2017-től működhet

Hangsúlyozta: ez kétharmados kérdés, "nyilván a politikai pártokkal is egyeztetni kell", mert a bírósági szervezeti törvényt is érinti. Hozzátette: hisz abban, hogy szakmai kérdésekről lehet egyeztetéseket folytatni, így van esély arra, hogy az új felsőbíróság létrejöjjön.

Trócsányi László igazságügyi miniszter Fotó: Polyak Attila - Origo

Trócsányi László kitért arra, hogy egy ötrészes, körülbelül száz szakaszból álló közigazgatási perrendtartás elkészítését tűzték ki célul. A koncepció 2016. január végén kerülhet a kormány elé, ezután foglalkozhatnak az ehhez kapcsolódó szervezeti kérdésekkel, és ha jövőre elfogadják, akkor 2017-ben léphet hatályba az új törvény.

Meg volt elégedve Répássy munkájával

A miniszter az előadása után tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkári posztján történő váltásról is beszélt. Azt mondta, meg volt elégedve Répássy Róbert szakmai munkájával és tisztességével, a miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség.

Répássy Róbert és Orbán Viktor Fotó: Hajdú D. András - Origo

Kitért arra, hogy a sajtó különböző neveket említett már, de ebben a kérdésben meg kell várni a köztársasági elnöknek a kinevezésről szóló döntését.

Nem kell változtatni

A migránskérdést érintve közölte: "a jelenlegi jogszabályok a jelenlegi helyzetre szólnak". Trócsányi László azt mondta, szerinte nincs szükség változtatásra, "a jogszabályaink jók, kiállják a helyzet feszültségeit", de előfordulhatnak olyan szituációk, hogy módosítani kell rajtuk. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem lát ilyen "feszítő körülményt".

Kiemelte, Magyarországnak most a schengeni határellenőrzési kódex fontos, "ezt be kell tartanunk, ugyanúgy a dublini egyezményt is". Mindaddig, míg az uniós jogszabályok kötelező érvényűek, ezeken a kereteken belül kell mozognunk.