Vágólapra másolva!
A Budapesti Ügyvédi Kamara a sajtóból értesült arról, hogy Papp Géza titkár hűtlen kezelés miatt a kamarát érintő büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen - közölte Réti László, a kamara elnöke.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet pénteki számában a rendőrség tájékoztatása alapján írt arról, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Ügyvédi Kamaránál a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik a köztestület egyik tisztségviselőjének hónapokkal ezelőtt tett feljelentése alapján, több százmillió forint gyanús elköltése miatt. Az ezekről szóló szerződéseket a kamara elnöke, Réti László írta alá - ismertette a Magyar Nemzet.

Nem kaptak értesítést

A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke közleményében azt írta: a köztestület a hatóságtól nem kapott értesítést az ügyről. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha az eljárás olyan stádiumba kerül, akkor a legnagyobb mértékben együttműködik a hatóságokkal. Réti László kifejtette: a feljelentő a kamarai választási időszakban kezdte bírálni a költségvetési előirányzatok felhasználását, majd utólag több testületi vitát kezdeményezett, amelyeken előterjesztéseit leszavazták. Így tett a mindezeket ismét tárgyaló 2015. évi rendes közgyűlés is. A köztestület szerint "figyelmet érdemel a hír időzítése".

Összehangolt támadásról beszél

A kamara elnöke kiemelte, "több jel mutat arra, hogy a fővárosi ügyvédek független demokratikus köztestülete ellen különböző csoportok, személyek összehangolt támadást intéztek". Ez az ügyfelek jogérvényesítésére, az igazságszolgáltatás működésére és az ügyvédek jogaira kedvezőtlen kihatással lehet - jegyezte meg. Kitért arra is: köztestületük éves közgyűlései a költségvetésekben valóban előirányoztak kifizetéseket. Ezek alapján az elmúlt kilenc évben a kamara három elnöksége nyilvános üléseken valóban tárgyalt és döntött is feladatokról, projektekről.

A közgyűlések jóváhagyták a beszámolókat

A tagságot a Pesti Ügyvéd, az elektronikus hírlevél és a kamarai honlap folyamatosan tájékoztatta. Az erről szóló éves beszámolókat az elnökség megtárgyalta, az ellenőrző bizottság véleményezte, azokat a kamara honlapján elhelyezték és az éves közgyűlések utólag is jóváhagyták. A kifizetésekkel kapcsolatos szerződések a kamara üvegzsebén keresztül mindig elérhetők voltak - tette hozzá. Réti László közölte, a költségvetési előirányzatokat olyan feladatok elvégzésére fordították, mint a kamarai informatikai rendszer felújítása és folyamatos fenntartása, a törvény által a kamaráknak előírt jogügylet-biztonsági fejlesztések, a kamarai épület részleges felújításai, valamint a közismert JogTudor program, amely 2013 óta látja el a budapesti ügyvédséget térítés nélkül a napi munkához elengedhetetlen jogszabályokkal, nyomtatványokkal és jogi szakirodalommal.