Élete végéig börtönben marad a barátnőjét meggyilkoló dobozi férfi

Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a dobozi férfit, aki meggyilkolta barátnőjét, majd gázpisztollyal megfenyegette a kiérkező mentősöket és rendőröket. Legkorábban 25 év múlva szabadulhat. 
Vágólapra másolva!

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt is bűnös a bíróság szerint az a most 22 éves férfi, aki még 2013-ben megölte barátnőjét Békéscsabán.

A férfi 2013 februárjában került kapcsolatba a 22 éves nővel, és májustól a lány családjának békéscsabai házában laktak. A bíróság szerint

júliustól már hetente kábítószereztek,

a férfi pedig közben egyre féltékenyebb lett, emiatt sokszor veszekedtek.

2013. augusztus 30-án - amikor a lány szülei elutaztak - azt tervezték, hogy együtt töltik a hétvégét. Este elsétáltak a városban, vettek fél gramm kábítószert, majd hazaérve

a drog egy részét el is fogyasztották.

Este újra összevesztek, és a férfi a nőnek esett. A testén és fején is ütötte barátnőjét, akit fojtogatott is. A magatehetetlen lányt bevitte a hálószobába, és megpróbálta kitakarítani a lakást,

közben a lány meghalt.

Éjfél után a férfi felhívta telefonon a nő édesanyját, aki értesítette a mentőket. A mentősök fél egy után értek a házhoz, de nem tudták megvizsgálni a lányt, mert a férfi őket és

a helyszínre hívott rendőröket is gázpisztollyal fenyegette.

Végül hajnal kettő után a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el.

A Szegedi Ítélőtábla életfogytiglani börtönre ítélte csütörtökön. leghamarabb 25 év múlva szabadulhat.