Van, hogy három házat is felgyújt a budaörsi rém

gyújtogatás, Budaörs
Vágólapra másolva!
Őrült vagy gátlástalan telekspekuláns? – a helyiek is csak találgatják, mi lehet a budaörsi gyújtogató indítéka. Másfél éve fogócskázik a hatóságokkal, és egyre emeli a tétet. Eddig közel harminc nyaralót gyújtott fel, a rendőrség és Budaörs vezetése együtt egymillió forintot adna érte.
Vágólapra másolva!

„Tavaly velünk indított, akkor egyszerre két faházat gyújtott fel, aztán belelendült” – mondta az Origónak a kertész, aki tavaly a Ringló utcai nyaralót gondozta. A nyaraló azóta leégett. „Tuti, hogy beteg ember, mi másért tenne ilyet.”

A budaörsiek lassan kénytelenek hozzászokni a látványhoz: hétvégenként két-három füstcsík kígyózik a Frankhegy felett, jelezve, hogy a gyújtogató nem alszik, és újra lángba borított néhány nyaralót – tavaly január óta közel harminc házat égetett már porrá.

Háztűznézőben

A bűncselekmény-sorozat tavaly januárban kezdődött a budaörsi üdülőövezetben. A tűz a frankhegyi és a naphegyi bungalókat tizedeli: az elvadult, erdős-bokros területen hol itt, hol ott lobban lángra egy fa-, ritkábban téglaépület.

Egymás után borulnak lángba a budaörsi nyaralók Fotó: M.Schmidt János - Origo

A helyi önkéntes tűzoltók minden esethez kivonulnak, de sok házhoz alig lehet autóval feljutni, az oltást pedig a vízhálózat hiánya is nehezíti.

A tűzesetek eleinte szórványosan fordultak elő, nem is volt egyértelmű, hogy szándékosság állt mögöttük.

Itt kezdődött a másfél éves ámokfutás Fotó: M.Schmidt János - Origo

A gyújtogató aztán vérszemet kapott:

mostanában már egymás után három bungalót is lángba borít, aztán felszívódik.

Játszhat a rendőrökkel

Magabiztosságát növelheti, hogy a hatóságok másfél év alatt sem akadtak nyomára. Hiába járőröznek rendőrök, közteresek, polgárőrök, sőt civil ruhás nyomozók is a frankhegyi csapásokon, a tettesnek eddig sikerült elkerülnie őket – sőt, úgy tűnik, hogy élvezi is az egyenruhásokkal folytatott fogócskát.

Jellemző, hogy robbanásszerűen csapnak fel a lángok.

„Mire odaértünk a rendőr kollégákkal, már egy másik faház kezdett füstölni, tőlünk alig egy kilométerre. Gyakran csillagszerű alakzatban gyújtogat a tettes vagy tettesek, az első tűztől távolodva" – mondta Bilisics Péter, a budörsi polgárőr-egyesület elnöke.

Sétálni sem mernek

A gyújtogatás eddig 10-15 milliós kárt okozott, hiszen a sokszor elhagyatott, korhadó fabódék nem képviseltek komoly értéket – annál többet ártott viszont az amúgy is hanyatló üdülőövezetnek és a környékén élőknek.

Magányosan álló téglaépületet is felgyújtott az ismeretlen tettes Fotó: M.Schmidt János - Origo

"Ez régebben nyugodt város volt, borzasztó, ami történik" – panaszkodott nekünk egy nyugdíjas, sövényét gyomláló asszony, aki azt is felemlegette, hogy

a környéken nincs víz, és szerinte nem is akarják bevezetni.

"Alig merek már az unokámmal a hegyen sétálni."

Zuhanó árak

Sejthető, hogy a tűzesetek lenyomják a helyi, 10-20 milliós telkek árát: elégetni nem lehet őket, de

senki sem vásárol szívesen nyaralóhelyet egy kockázatos területen.

Még úgy sem, hogy a hegyoldalban egymást érik az Eladó táblák.

Őrült vagy spekuláns?

A zaklatott lakók véleménye éppen ezért megoszlik: van, aki telekspekulánsok akciójára, más viszont megszállott piromániásra gyanakszik. Egyesek szerint bosszúról van szó, a tettes a Frankhegyre költöző hajléktalanok menedékeit akarja felégetni, talán ők korábban megkárosíthatták. A felfokozott hangulatban

könnyen terjednek az alaptalan vádak is.

Egy, a hegyen lakó polgárőr férfit például azért hoztak hírbe, mert többször is elsőként értesítette a tűzoltókat az esetekről.

Csendes, fiatal, és élvezi

A budaörsi gyújtogatásról megkérdeztük Végh József kriminálpszichológust is, aki az eddigi adatok alapján vázlatos leírást adott a lehetséges elkövetőről. Összegzése szerint a tettes piromániás.

Végh József kriminálpszichológus egy piromániás portréját vázolta fel Forrás: MTI/E. Várkonyi Péter

Erre utal csillag alakú, szórt tevékenysége is – egy telekspekuláns embere ugyanis konkrét zónát, akár egész házsorokat égetne fel. Piromániára utalhat továbbá, hogy a tettes az utóbbi hónapokban növekvő kockázatot vállal, egyre kisebb időtávon belül akciózik.

Tüzes gyönyör

"Szinte szexuális gyönyört vált ki belőle a tűz látványa és az általa birtokolt hatalom érzése is, az, hogy embereket mozgathat. Nem kizárt, hogy gyújtogatás után a közelben elrejtőzve figyeli az oltást, és előbb-utóbb kapcsolatba lép a rendőrséggel, hogy eldicsekedjen ügyességével" – mondta Végh József.

Karaktervázlata szerint a gyújtogató

  • 20-35 év közötti férfi.
  • Csendes, visszahúzódó természetű.
  • Hétköznap dolgozik, hiszen a tűzesetek hétvégén történnek.
  • Az érintett zóna másfél kilométeres körzetében lakik.
  • Rendezetlen benyomást kelt.
  • Kezdi elveszíteni önkontrollját.

Egymilliót érne

A leírás a rendőrségnek is jól jöhet – hónapok óta keresik a tettest, de úgy tudjuk,

a gyújtogatássorozatnak egyelőre nincs gyanúsítottja.

Ezt a férfit keresik a rendőrök a budaörsi tűzesetekkel kapcsolatban Forrás: Police.hu

Október 6-án viszont körözést adtak ki, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szemüveges, bukósisakos férfit keres a bűnügyekkel kapcsolatban.

Az önkormányzat adományával együtt egymilliós nyomravezetői díjat is ígérnek,

ami jól mutatja a hatóságokra nehezedő nyomást: véget kell vetni a másfél éve tartó budaörsi ámokfutásnak.