Botrány lett a zákányi óvodások látogatásából

Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ a lehető leghatározottabban elítéli azt a szemléletet, amely nevében a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Intézet az ombudsmannál kifogásolja a zákányi óvodások magyar honvédeknek tett gesztusát.
Vágólapra másolva!

A központ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az előzményekről felidézte: még szeptember 30-án zákányi óvodások nevelőikkel együtt keresték fel a településen szolgálatban lévő katonákat és rendőröket, majd átadták nekik a saját maguk által készített ajándék szívecskéket, amiket nemzeti színűre színeztek, és a gyerekek jókívánságai voltak rájuk írva.

TASZ: Megsértették a gyerekek és szüleik jogait

A TASZ és az EKINT szerint azonban "az óvoda akciója megsértette a gyerekek és szülők emberi méltóságát és lelkiismereti szabadságát", mert "a katonai kultúra méltatása, a fegyverviselést erényként történő bemutatása" sérti "a világnézetileg semleges nevelés követelményét" - írták, és utaltak arra is, a két szervezet kifogásolta, hogy a nevelőnők elmondása szerint a mindennapok játékaiban "a fiúk katonának állnak, míg a kislányok vagy önkéntesek, vagy bevándorlók szerepét öltik magukra".

Érthetetlen, mi a baj

Az Alapjogokért Központ szerint egész egyszerűen érthetetlen, hogy kinek mi baja lehet azzal, ha a határon szolgálatot teljesítő magyar honvédeknek bárki - akár óvodapedagógusok, akár kis óvodások - ajándékot visz, ezzel a gesztussal meghálálva kemény és fáradságos munkájukat. Mindemellett az már valóban a közéleti abszurd kategóriájába tartozik, hogy a politikai korrektségből kinőtt genderelmélet nevében a TASZ és az EKINT számára láthatóan fáj, hogy a kisfiúk "fiús", a kislányok "lányos" játékokat játszanak - írták.

A látogatásról itt talál videót.