Alig várja a menekültválság végét a Jobbik

Vona Gábor
Vona Gábor szerint három út előtt állnak
Vágólapra másolva!
Nincs pánikhangulat a Jobbikban a stagnáló, illetve enyhén csökkenő támogatottság miatt, de már mindenki várja, hogy lecsengjen a menekültválság. Az Origo információi szerint a párt vezetői letettek arról, hogy felvegyék a kommunikációs harcot a kormánnyal, inkább kivárnak, és arra számítanak, hogy a Fidesz esetleges korrupciógyanús ügyei majd növelik a Jobbik népszerűségét. Vona Gábor egyértelmű helyzet elé állította a pártot: vagy néppártosodás az irány, vagy új elnököt kell keresniük.
Vágólapra másolva!

"A Fidesz médiafölényével nem tudjuk felvenni a versenyt. Hiába megyünk el mindennap egy lakossági fórumra, hiába tartunk naponta több sajtótájékoztatót is, a kormányzat kommunikációs helyzeti előnyével nem lehet mit kezdeni" – fakadt ki az Origónak egy magas rangú jobbikos országgyűlési képviselő.

Látszólag ugyanis hatalmas lehetőséget szalasztott el a Jobbik: miközben a nyugat-európai szélsőséges pártok rendre sokszorozzák támogatottságukat,

a Jobbik népszerűsége a legutóbbi felmérések szerint stagnál, illetve enyhén csökken.

A Fidesz tehát teljesen bekebelezte a menekültválság témáját, pedig elvben ez a Jobbikhoz állna igazán közel.

Vona Gábor szerint a néppártosításnak nincs alternatívája Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A szélsőséges pártok menekültválságban rejlő lehetőségét jól példázza az osztrák választási kampány. A vasárnap tartott voksolás esetében például sokan azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a baloldali bástyának tartott Bécsben a szélsőjobboldali Szabadságpárt kapja majd a legtöbb voksot. Ez nem így történt – a szociáldemokraták nyertek 39 százalékkal –, ám a Szabadságpárt így is átlépte a szélsőséges pártok esetében plafonnak tartott 20 százalékot, és a szavazatok 31 százalékát szerezte meg.

A Jobbik támogatottsága ezzel szemben csak 13 százalékos a májusi 16 százalékkal szemben.

A Medián legutóbbi felmérése szerint a Fidesz népszerűsége 28-ról 32 százalékra nőtt, a kormányoldal ráadásul főleg a Jobbiktól halászhatott el támogatókat.

A Jobbik vezetői ugyanakkor nem aggódnak, sőt háttérbeszélgetések alapján már a menekültválság előtt is arra számítottak, hogy a kormány elhappolja majd előlük a témát.

Cukiságkampány: a politikus rendszeresen posztol családi fotókat is a Facebookon Forrás:Facebook

„Látni kell az alapvető különbséget a nyugati és a magyarországi helyzet között. Más európai országokban ugyanis a kormányok inkább bevándorlóbarát politikát folytatnak, így

az ottani menekültellenes pártoknak nagyobb terük volt a megjelenésre.

Magyarországon viszont a kormány kiszolgálja az emberek akaratát, mi pedig csak azért, hogy ellentmondjunk a Fidesznek, nem állunk a menekültek oldalára – fogalmazott a Jobbik egyik vezetője, hozzátéve, hogy válság idején amúgy is törvényszerű, hogy a társadalom beáll a kormánypárt mögé.

Bíznak a néppártosodásban

Több pártbéli politikus is úgy véli, hogy a menekültválság már nem tartja sokáig lázban a lakosságot, sőt úgy látják, ez a téma már most is kifulladt. Csak

akkor tartható napirenden a menekültek kérdése, ha a kormány tovább „hergeli” a társadalmat,

ez viszont már felelőtlenség lenne – állítják. Forrásaink abban bíznak, hogy a menekültek helyett hamarosan ismét előkerülhetnek olyan témák, mint a Quaestor-ügy, a földtörvény, vagy esetleg újabb korrupciós botrányok, ezek pedig a Jobbik malmára hajthatják a vizet.

Vannak olyanok a párt vezetésében, akik szerint a néppártosodás csak retorikai fogás Fotó: Szabó Gábor - Origo

Noha az Origónak nyilatkozó politikusok bagatellizálták a néppártosodás körüli vitát, úgy tűnik, a kedélyek még nem csillapodtak le teljesen (részletek a Sokan nem örültek Vona tervének című keretesben).

A Jobbik vezetői mindenesetre az Origónak egyértelművé tették, hogy

a néppártosodásnak nincs alternatívája.

Vona Gábor ráadásul vagy-vagy helyzet elé állította a pártot, így ha a tagság más politikát akar folytatni, akkor más vezetőt is kell választaniuk. Erre egyébként lehetőségük is lenne a választásokig, addig ugyanis lesz még tisztújítás a Jobbiknál. A párt vezetőségén belül azonban egyelőre nincs napirenden a néppártosodás kérdése, sokan úgy vélik ugyanis, hogy ez csak retorikai változás, tartalmi fordulatot nem okoz.

Sokan nem örültek Vona tervének

Problémát okozott a Jobbikon belül az úgynevezett néppártosodás, de az eddigi tapasztalatok szerint nem a párt – többségében nem ideológiailag elkötelezett – szavazói körében, hanem inkább a párt politikusai között alakult ki konfliktus – mutatott rá Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője. A párt vezetésében is volt olyan, aki nem támogatta ezt az irányt, ám Vona Gábor mégis meg tudta erősíteni a pozícióját, mert a választási eredmények – a 2014-es országgyűlési, illetve a tapolcai időközi választások – őt igazolták. Juhász Attila szerint a Jobbik ugyan háttérbe szorult a menekültügyben, de az nem valószínű, hogy láthatatlanná válik a Fidesz mellett. Támogatottságuk további alakulása elsősorban attól függ majd, hogy miként alakul a jövőben a kormánnyal szembeni proteszthangulat – mondta az elemző.

Időzített bomba lehet

Bármennyire is bizakodó a hangulat a Jobbikban, a kémbotrány akár többszázalékos mínuszt is jelenthet a párt támogatottságában. Mint ahogyan arról az Origo is beszámolt, az Európai Parlament felfüggesztette Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát, így megindulhat ellene a nyomozás, ám őrizetbe nem vehetik. Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését a magyar ügyészség kérte, mert gyanújuk szerint a jobbikos képviselő az Európai Unió intézményei ellen kémkedett. Ha bűnösnek találják, kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Kovács Béla azt mondta, örül, hogy lassan vége lesz az ügynek Fotó: Origo

Abban az esetben, ha az eljárás bebizonyítja, hogy Kovács Béla érintett lehet kémkedésben, az ügyet kivizsgálja a Jobbik etikai bizottsága is – mondta az Origónak Mirkóczki Ádám. A párt szóvivője szerint ugyanakkor nem biztos, hogy korrekt bírósági eljárásra kerül sor, mivel „az egész ügy politikai színezetű”, és – álláspontjuk szerint – semmilyen tárgyi bizonyíték sem támasztja alá a vádakat.

„Több alkalommal is megpróbáltuk kikérni a bizonyítékokat, például a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén,

– fogalmazott a politikus. Mirkóczki Ádám szerint sokat elárul az ügyről, hogy hosszú hónapokba telt, mire meghozták a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló határozatot. „Kovács Béla, ha teheti, lemondott volna mentelmi jogáról, erre azonban jogilag nincs lehetősége" – mondta Mirkóczki Ádám.

Kovács Béla ügye is elriaszthatja a párt támogatóit Fotó: Origo

A Jobbik szóvivője szerint a Kovács-ügy a kezdetektől fogva pártpolitikai érdekeket szolgál, így az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy az ügy egészen 2018-ig elhúzódik, a választások előtt első fokon lesz egy elítélő határozat, majd másodfokon, „nem törődve az állami kártérítés mértékével”, felmentik Kovács Bélát. Mirkóczki azt is különösnek tartja, hogy

a botrány kirobbanása előtt több hónapig követték Kovács Bélát, mégsem csaptak le rá.

„Tettenérés esetén ugyanis nem érvényes a mentelmi jog"” – érvelt a politikus.

Az Origo információi szerint azonban

nem a filmekből ismert, klasszikus kémtevékenységgel vádolják Kovács Bélát.

Ennek megfelelően nem adott át titkos dokumentumokat az oroszoknak, vagy csempészett ki katonai információkat külföldre. Az ügyészség szerint a politikus konspiratív módon találkozott orosz kémekkel és ez – a nem sokkal a botrány kirobbanása előtt módosított Btk. szerint – már kimerítheti a kémkedés tényállását.