Két éve megmondta, hogy mi Simicska TV2-es trükkje

Simicska Lajos Andy Vajna
Vágólapra másolva!
2013. december 21-én robbant a TV2 eladásáról szóló médiabomba. Az akkor birtokba került tulajdonosok most ismét hatalmasat pukkantottak. Eladták a kereskedelmi televíziót úgy, hogy közben egy harmadik fél is azt állítja, hogy övé a TV2. Mi történhetett az elmúlt 22 hónapban, Simicska Lajos ismét borsot próbál törni a Fidesz orra alá? Sok kérdés, és néhány válasz a legújabb médiakavarásban.
Vágólapra másolva!

Egy bonyolult szerződéses konstrukció volt, de jogilag vásárlásról beszélhetünk – mondta még csütörtök este Fonyó Károly az Origónak a TV2 megvételéről közvetlenül az után, hogy Andy Vajna bejelentette, övé a kereskedelmi televízió.

A nagy kavarodásban először is tisztázzuk, hogy kicsoda Fonyó Károly.

Ő a tulajdonosa a Megapolis Media Zrt.-nek, amelyik azt állítja, hogy Andy Vajna előtt megvette a TV2-t. Fonyó Károly egyébként Simicska Lajos érdekkörébe tartozik, a többi között ő a veszprémi kézilabdázók elnöke is.

Karácsony előtt léptek egy nagyot

A kérdés már csak az, hogy mi is az említett bonyolult szerződéses konstrukció, ami úgy tűnik, mintha egy opciós jog volna. A történet szálai 2013 decemberéig gombolyíthatók vissza. Akkor vásárolta meg a televíziót Simon Zsolt, a TV2 akkori vezérigazgatója és Yvonne Dederick gazdasági igazgató. Az akkori konstrukciót nem lehet egyszerűnek nevezni. A lényeg, hogy az eladó, a TV2 tulajdonosa,

a német ProSiebenSat.1 cégcsoport tulajdonosi hitelt adott a magyarországi vásárlóknak,

Simon Zsolt vezérigazgatónak és Yvonne Dederick gazdasági igazgatónak.

Simon Zsolt 2013 decemberében vette meg a TV2-t Forrás: TV2

Az akkor már évek óta veszteségesen működő TV2-t 22-25 milliárd forintért adhatták el. Ennyi pénze természetesen nem volt a két vevőnek, pontosabban az általuk alapított cégeknek. A németek által nyújtott tulajdonosi hitelt vélhetően részletekben kell törleszteniük. Annyi tudható, hogy a teljes vételárat, amelynek pontos összegét csak sejteni lehet a ProSieben mérlegéből, 2016-tól 5 éven át kell kifizetni.

Térjünk vissza 2013 decemberéhez

A TV2 tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 cégcsoport, egy nappal karácsony előtt, egy hétfői napon jelentette be az üzletet. Azt, hogy a TV-HU1 Kft.-nek és a TV-CEE1 Kft.-nek adta el a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt-t.

– fogalmazott jogásznyelven a közlemény. A száraz mondatokban az is benne volt, hogy a vásárlás jogi ügyeit a Weil, Gotshal & Manges ügyvédi iroda, míg a pénzügyi tanácsadói feladatokat az Unicredit látta el.

A jogászok csapatának szintén lesz még jelentősége a történetben.

Bár a szakmai közvélemény már akkor is erősen ingatta a fejét az ügylettel kapcsolatban, és azt suttogták, hogy a Fidesz állhat a háttérben, ezt nyilvánosan kimondani azonban csak az MSZP akkori választmányának tagja, Braun Róbert merte. Az azóta már Bécsben tanító, civilben kommunikációs szakértő – aki a Medgyessy-kormány államtitkára is volt – blogbejegyzéseiben és sajtótájékoztatón vázolt egy forgatókönyvet.

Braun Róbert összeesküvés-elmélete

Azt állította akkor, hogy a 19–25 milliárd forintot érő TV2-t a tőzsdén jegyzett német tulajdonos nem adhatta el úgy, hogy az üzlet mögött ne lett volna valamilyen magyar garancia. A 20 milliárd körüli tulajdonosi hitelért valakinek jót kellett állnia. Simicska Lajost nevezte meg. A 2014-es választások előtt ezek a kijelentések kampányfogásnak tűntek,

belesimultak az akkori politikai adok-kapokba.

A teóriát igazolhatta, hogy az akkori Közgép simán kaphatott ekkora bankgaranciát. Ha ezt lehívják, akkor a hitelt nyújtó fél tulajdonába kerülhet az adott cég, nevezetesen a TV2. Ez persze spekuláció, de már akkor is árulkodó volt, hogy a 2013-as ügyletet bonyolító ügyvédi iroda címére volt bejegyezve az összes olyan cég, amelyik Simon Zsolték oldalán a vásárlók között szerepelt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Vs.hu cikke szerint az ügyvédek címén, a Szabadság tér 7. alatt tartotta a fideszes kötődésű Infocenter.hua tulajdonosi közgyűlését 2010. április 22-én.

Nem véletlenül írta Braun Róbert akkor, hogy az ügyvédi iroda egyik vezető partnere, Siegler Konrád a Nyerges Zsolt (Simicska Lajos üzlettársa) tulajdonában lévő Inforcenter.hu Zrt. jogi képviselője volt az RTL Klub 31%-os tulajdonrészének megkísérelt megvásárlása során, David Dederick, az iroda ügyvezetője pedig az egyik „vevő”, Yvonne Dederick férje.

Mi történhetett az elmúlt két napban?

Fonyó Károlyék most azt mondják, hogy birtokba kerültek. Érvényesíthették a korábban megkötött szerződés adott pontját. Praktikusan meghallván, hogy Simon Zsolt el akarja adni a TV2-t Andy Vajnának, léptek.

Andy Vajna és Dirk Gerkens a TV2 megvételét bejelentő sajtótájékoztatón Fotó: Polyák Attila - Origo

Fonyóék értesíthették a németeket (Simonékat hivatalosan nem), hogy ők a tulajdonosok, és lehívhatják a németek a bankgaranciát. Simon Zsoltéknak persze tudniuk kellett erről a lehetőségről, de lehet, hogy Fonyóék megnyugtatták őket, nem tesznek ilyet, mert mondjuk nincs pénzük. Lásd, a Közgép most jelentett be drasztikus létszámleépítést. Erre utal Fonyó Károly mondata az ATV-ben, hogy jogvitára számít az ügyben Vajnáékkal, és jelezte, hogy az ügyben már egyeztetett az ügyvédekkel.

Szintén az akkori szerződés vagy szerződések létét igazolja, hogy Fonyó Károly nem cáfolta az Origo értesülését, miszerint

már tavaly 1 millió euróért elővásárlási jogot szerzett a TV2-re.

Az időzítésről sem mondott semmit, pedig ez érdekes részlet az Orbán–Simicska-háborúban.

Dirk Gerkens visszatér

Ez nem Oroszország vagy Mexikó. De jobb félni, mint megijedni – erről beszélt még 2015 januárjában Dirk Gerkens, az RTL Klub korábbi vezére, miután Olaszországba költöztette a családját. Az Andy Vajna által csütörtökön kinevezett új TV2-vezérigazgató akkor azt mondta a Business Weeknek, hogy e-mailben kapott fenyegetéseket, és testőrökkel kell védenie magát, mivel élesen kritizálta a kormány által bevezetett reklámadót.

Gerkens és az Orbán-kormány viszonya 2014 júniusában romlott meg látványosan

azzal, hogy a kabinet bevezette a reklámadót. A parlament úgy fogadta el a törvényt, hogy felső sávjai szinte kizárólag csak az RTL-t érintették, a tavaly augusztusi bevalláskor a befizetett 1,3 milliárd forintból 1,054 milliárdot a tévétársaság állt.

Ezután alapvetően változott meg az RTL híradójának a hangvétele, folyamatosan közöltek leleplező riportokat fideszes politikusokról, sőt, a miniszterelnök közvetlen környezetéről is. Ráadásul a műsor nézettségét is sikerült hónapról hónapra növelni: míg 2014 júliusában még 500 ezer volt az átlagos nézőszám, ez az év végére felment egymillió fölé.

– nyilatkozta még 2014 júniusában Dirk Gerkens vezérigazgató a Magyar Narancsnak. Gerkens arról is beszélt, hogy valakik már szemet vetettek az RTL Klubra, ezért vezették be a reklámadót, de a csatorna független marad, és nem alkalmaz öncenzúrát.

Gerkens a Washington Postnak is nyilatkozott, ebben már megemlítette: a közelmúltban sok hirdető elment tőlük a TV2-höz, amelynek új tulajdonosai Fidesz-közeli üzleti körökkel állnak kapcsolatban.

Gerkens lelép vagy küldik

Gerkens végül 2015 márciusában távozott az RTL éléről. A háttérben hosszas alkudozás zajlott a kormány és a német anyacég között. A kabinet állítólag Gerkens távozásához kötötte a reklámadó csökkentését. A Fideszben ugyanis kifejezetten őt hibáztatták azért, hogy a RTL felvette a reklámadó bevezetése után a kesztyűt, és a híradója folyamatosan leleplező riportokat közölt a politikusaik addig rejtve maradt életmódjáról, vagyonáról.

A semmiből bukkant elő a TV2

Gerkens egyébként még szeptemberben is arról beszélt az Origónak, hogy hamisak azok a hírek, miszerint a TV2-től keresték volna. „Nem tervezem, hogy Magyarországon dolgozzak, noha imádom az országot.

Nem kapkodok, de egy érdekes és megfelelő méretű projekt szóba jöhet” – mondta Gerkens.

Mindenesetre árulkodó, hogy miközben Dirk Gerkens politikai áldozatként tüntette fel magát, és szerinte ezért kellett volna külföldre távoznia, az RTL külföldi vezetése felajánlotta neki az ázsiai és afrikai terjeszkedésért felelős igazgatói posztot, de ezt nem vállalta.

Az RTL Klub is hallott valamit

Másfél hete tudtak az RTL Klubnál arról, hogy Dirk ismét Magyarországon van, elegáns szállodákban találkozik emberekkel – mondták el az Origónak. Őket nem érte váratlanul Gerkens újbóli színrelépése.