Életveszélyes szakítás Inkén

Vágólapra másolva!
Léprepedés és törött csigolyák: kis híján az áldozat életébe került, hogy el akarta hagyni barátját.
Vágólapra másolva!

Brutális verés miatt ítélt vádat egy férfival szemben a Somogy Megyei Főügyészség. A vádlott és barátnője az asszony rokonainak inkei házában élt.

Kegyetlen finálé

Viszonyuk az év elején fokozatosan megromlott, ezért 2015 júniusában az asszony arra kérte élettársát, költözzön el Inkéről.

A férfi ezt hallva dührohamot kapott:

felpofozta a földön ülő nőt, majd ütni kezdte arcát, és legalább négyszer hátba rúgta.

A bántalmazásnak csak a szobába berontó rokonok vetettek véget, a támadó
ezután elrohant a helyszínről.

Majdnem belehalt

Áldozata kis híján életét vesztette a verés miatt:

a hatalmas rúgásoktól lépe elrepedt, ágyéki csigolyái eltörtek.

Az asszony sérülései a gyors műtéti beavatkozás nélkül halálosak is lehettek volna, lépének egy részét el kellett távolítani.

A férfit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. Eddig előzetes letartóztatásban volt, de a somogyi ügyészség a napokban letöltendő börtönbüntetését kérte – ez akár nyolc éves is lehet.