Háromféle mérget talált a Greenpeace az Illatos útnál

Budapesti Vegyiművek Zrt.,vegyi hulladék
Illatos úti vegyi szennyezés a Budapesti Vegyiművek Zrt. telephelyén
Vágólapra másolva!
Háromféle szennyező anyagot találtak az Illatos út közelében vett pormintákban. Az egykori Vegyiművek telephelyéről júniusban elszállítottak a legnagyobb veszélyt jelentő hordókat.
Vágólapra másolva!

Háromféle szennyező anyagot mutattak ki a Greenpeace, az Illatos úthoz közeli épületekben elvégzett vizsgálatai. A szervezet szerint ebből két anyag biztosan az egykori Budapesti Vegyiművek területéről származik.

A különböző vegyületek mennyisége nem érte el az egészséget közvetlenül károsító szintet,

megjelenésük azonban a Greenpeace szerint mindenképpen aggodalomra ad okot.

A szervezet 11 helyről vett külső és belső pormintákat, magánlakásokból és egy cég telephelyéről is, ezeket egy akkreditált laboratórium vizsgáltatták be. A DDT-t, illetve ennek bomlástermékeit 10 mintában mutatták ki.

A Greenpeace a volt gyár környékén vett mintákat

A korábbi vizsgálatok szerint a vegyiművek Illatos úti telephelyén a DDT koncentráció a határérték ötszázszorosában van a talajban.

Kijutottak a telepről a mérgek

A mostani mérések során két mintában kiugró, három mintában szignifikáns, öt mintában pedig csak csekély mennyiségben mutatták ki a DDT-t, illetve ennek bomlástermékeit. Három-három mintában találták meg az irritatív és mérgező DNBS-t, illetve 3A-BTF és 4A-BTF vegyületeket. Ezek a Greenpeace szerint biztosan a BVM területéről jutottak ki.

Június elsején szállították el a hordókat Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Illatos úti veszélyes hulladékok ügyében április végén rendelte el nyomozást a rendőrség. Június elsején a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint 1000 hordót elszállították a telepről. Az akkori vizsgálatok eredményei is azt mutatták, hogy a mérgező anyagok kijutottak a telepről, és élő szervezetekben határérték fölött vannak jelen.