Decemberig 200 milliárdnyi forrás nyílik meg

Vágólapra másolva!
Idén decemberig 200 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás nyílik meg szociális, társadalmi-felzárkózási, család- és ifjúságügyi, köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi és egyházi területen - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán elmondta, a kiírt programokkal elsősorban a hátrányos helyzetűeket, illetve a társadalmi felzárkózást segítenék. Romákat segítő tanodaprogramot hirdetnek meg 5 milliárd forintos keretösszeggel, valamint egy komplex ifjúsági-fejlesztési program is indul, 3,5 milliárd forintból.

Az előítéletmentes szemléletért

Az ifjúsági programok célja az elhelyezkedési esélyek növelése, a külföldön dolgozó fiatalok hazai munkaerőpiacra történő visszailleszkedése, illetve az előítéletmentes szemlélet kialakítása. A roma szakkollégiumi hálózat támogatására és továbbfejlesztésére 1,2 milliárd forintot, az Útravaló ösztöndíjprogram folytatására pedig összesen 6 milliárd forintot fordítanak.

Új roma középosztályért

Az egyházak kezdeményezésére 2011-ben létrehozott Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) egyik célja az új roma középosztály létrehozása volt, amely nem a konfrontációban, hanem az együttműködésében érdekelt. "A szakkollégiumok olyan szellemi és közösségi műhelyek, ahol a szaktudás, az identitás erősítése

az önismeret fejlesztésén túl a társadalmi felelősségvállalás konkrét tevékenységében is megnyilvánul"

- fogalmazott Balog Zoltán. A köznevelési adatok szerint az óvodában és az iskolában a hátrányos helyzetű gyerekek aránya eléri a 30 százalékot, az érettségit adó középiskolában ez az arány viszont csak 11 százalék. Az iskolázatlan családokban felnövő roma fiataloknak csak a 33 százaléka tanul tovább érettségit adó képzésben, a nem roma hátrányos helyzetű családokban már 50 százalékuk - jelezte.

27 ezer diák kaphat segítséget

A 2005 óta működő ösztöndíjprogram az általános iskola hetedik osztályában kezdődik és a középiskola tizenharmadik évfolyamáig vehető igénybe. A program keretösszege 4,2 milliárd forint, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) ezen felül további 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - ismertette a miniszter. Az Útravaló programot eddig költségvetési forrásból finanszírozták,

az idei évtől azonban erre a célra már uniós támogatás nyerhető el.

Minden évben 9 ezer diák jut támogatáshoz, azaz három év alatt 27 ezer diák kaphat ilyen jellegű segítséget - közölte az államtitkár.