Megsértették Kocsis Mátét, a fideszes politikus nem homoszexuális

Ungár Klára, Kocsis Máté
Vágólapra másolva!
Ungár Klára valótlanul állította, hogy Kocsis Máté homoszexuális, ezzel megsértette a fideszes józsefvárosi polgármester jó hírnevét – mondta ki nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék. Ungárnak elnézést kérő közleményt kell kiadnia, valamint kétmillió forintot is fizetnie kell. A bíró szerint arról kellett dönteni, hogy kijelenthető-e Kocsis Mátéról, hogy meleg, nem pedig arról, hogy milyen a szexuális irányultság társadalmi megítélése. Ungár Klára fellebbezett.
Vágólapra másolva!

Ungár Klára első fokon elveszítette azt a pert, amelyet Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója indított ellene. A bíró a nem jogerős ítélet indoklásában kifejtette: nem arról kellett dönteni, hogy milyen a szexuális irányultság társadalmi megítélése, vagy hogy más megítélés alá esik-e valaki, ha meleg. Álláspontja szerint ugyanis a hátrányos megkülönböztetés tilalmát törvény is garantálja. A bíró szerint ennek megfelelően

arról kellett dönteni, hogy Kocsis Mátéról lehet-e állítani, hogy meleg.

A bíróság szerint ezt Ungár többször is megtette, noha közben az állítást a józsefvárosi polgármester cáfolta. A bíró szerint szükségtelen MTI-közleményben bocsánatot kérnie Ungárnak, elég csak a Facebookon. Nem kell a teljes bejegyzést törölni, elég csak a Kocsis Máté szavakat.

Ungár Klára egyelőre nem gyűjt a büntetésre

Ungár Klára szerint "totális tévedés" a bíróság ítélete, ezért fellebbeznek. Azt mondta, egyelőre nem kezd el gyűjteni a kétmillió forintra, és nem szándékozik bocsánatot kérni.

Ungár Klára a tárgyalóteremben Forrás: Origo

Azt mondta, minden állítását fenntartja, és ha kell, Strasbourgig is elmegy. Hozzátette:

már bírósági papír van arról, hogy a meleg szó sérti Magyarországon valaki jó hírnevét.

Amikor erről beszélt, Kocsis Máté kíséretéből többen bekiabáltak.

Kocsis Máté elégedett

Kocsis Máté a tárgyalás után elmondta, hogy elégedett az ítélettel, mert amit Ungár Klára állított, azt szerinte nem akarja és nem is tudja bizonyítani. Úgy vélte, a családja és a gyermeke is kapott némi elégtételt. Ungárnak azt üzente:

ne velem és ne a családommal kísérletezzen".

Kocsis Máté a tárgyalás után Forrás: Origo

Kocsis Máté szerint a per nem a homoszexualitás társadalmi megítéléséről szólt, hanem az ő házassága őszinteségét érintő valótlan állításról. Amikor arról kérdezték, hogy kapott-e bátorítást a perhez a Fidesztől, azt mondta: "magánszemélyként vagyok itt".

Szájer nem perelt, Kocsis igen

Az ügy előzménye, hogy Ungár Klára egy Facebook-bejegyzésben melegnek nevezte Szájer Józsefet és Kocsis Mátét. A Fidesz EP-képviselője nem reagált az ügyben, a VIII. kerület polgármestere viszont többször

visszautasította a vádakat, és be is perelte Ungár Klárát.


Kocsis Máté a feleségével érkezett a tárgyalásra Forrás: Lengyel Tibor/Origo

Tudósítónk helyszíni jelentése szerint a tárgyaláson Kocsis Máté ügyvédje azzal egészítette ki a keresetet, hogy elsősorban a jó hírnév megsértése miatt perelnek, ha pedig ez nem állapítható meg, akkor

annak megállapítását kérik, hogy sérült Kocsis emberi méltósága és becsülete.

Azt is kérték, hogy Ungár Klára – elmarasztalása esetén – fizetett MTI-közleményben is kérjen bocsánatot, ne csak a Facebookon.

Kerényi buzilobbizására is utalt Ungár

Az alperes Ungár Klára ellenkeresetében azt állította: Kocsis keresete megalapozatlan. Ungár szerint a sérelmezett közlés egy politikai vitában hangzott el. Ungár keresetlevelében utalt Kerényi Imre miniszterelnöki biztos buzilobbizására, továbbá Orbán Viktor kormányfő több korábbi kijelentésére, amelyekben a hagyományos családmodell elsőbbségéről beszélt.

Kocsis Máté a tárgyalóteremben Forrás: Origo

Ungár ellenkeresetében arra is kitért, hogy azoknak, akik nem különböztetik meg hátrányosan a melegeket, irreleváns, hogy valaki meleg-e, tehát ha valakiről a nagy nyilvánosság előtt ezt állítják, az nem alkalmas a jó hírnév csorbítására.

Továbbá Ungár keresete arra is kitér, hogy ha a bíróság igazat adna Kocsisnak, az azt jelentené, hogy homofób az a társadalom, amelyben egy ilyen kijelentés alkalmas a jó hírnév csorbítására.

Kocsis Máté szerint sok kárt okozott neki Ungár Klára

Az alperes Ungár Kláráék azért nem akarnak bizonyítási indítványt a perben, mert mint az ügyvéd elmondta, védekezésük lényege is az, hogy nem befolyásolja valaki társadalmi megítélését az a tény, hogy meleg.

Kocsis Máté a tárgyalóterem előtt Forrás: Origo

A felperes Kocsis Máté ügyvédje benyújtotta a bíróságnak azt az Origo által is közölt levelet, amelyet Kocsis felesége a Facebookon küldött Ungár Klárának, kifejtve benne, hogy mennyi kárt okozott szerinte nekik Ungár kijelentése.

Kocsis ügyvédje jelezte, hogy szeretné, ha Kocsist meghallgatná a bíróság.

Ungárék nem tartották szükségesnek Kocsis Máté meghallgatását, és a jelek szerint a bíró sem, mert berekesztette a tárgyalást, és visszavonult ítéletet hozni.

Hatalmas az érdeklődés

Tudósítónk helyszíni jelentése szerint olyan nagy volt a médiaérdeklődés, hogy nagyobb tárgyalót kellett keresnie a bírónak, mert

a kijelölt terembe ennyi ember nem fért el.

Kocsis Máté a feleségével érkezett. Ezután áttereltek mindenkit egy nagyobb tárgyalóba, oda, ahol a Hunvald-per is folyt.