Csak 10 évig lesz titok Paks II. a 30 év helyett

atomreaktor ÉPÍTMÉNY ÉPÜLET erőmű ipari létesítmény Paks, 2011. március 7.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség továbbképzésen részt vevő munkatársai tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját. Az 1982 és 1987 között üzembe helyezett négy reaktorblokk 30 évr
Paks, 2011. március 7. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség továbbképzésen részt vevő munkatársai tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját. Az 1982 és 1987 között üzembe helyezett négy reaktorblokk 30 évre szóló üzemeltetési engedélyei az elkövetkezendő években sorra lejárnak. A további 20 évig való működtetéséhez az I-es blokk esetében már idén kezdeményezni kell az üzemeltetési engedély megújítását. A távlati tervekben szerepel az atomerőmű bővítése, amelynek keretében két új blokk megépítésére 2012 elején írják ki a tendert, a kiértékelése pedig 2013 első felében várható. Az V. blokk üzembe helyezését 2020 után, a VI-ét 2025 utánra datálják, tervezett üzemidejük 60 év lenne. Így a paksi atomerőmű az ország villamosenergia-igényének 40-50 százalékát tudná biztosítani. A felvétel 2011. február 15-én készült. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Váratlanul 30-ról 10 évre csökkentették a Paks II. beruházás egyes szerződéseinek titkosságát, vagyis az új blokkok tervezéssel, építéssel kapcsolatos iratai 2044 helyett már 2025-ben megismerhetők lesznek - számolt be az iratokba titoktartás mellett betekintést kapott Jávor Benedek EP-képviselő.
Vágólapra másolva!

Megkérdőjelezhető a Paks II. beruházás dokumentumainak általános, 30 évre szóló titkosítása, ezért az iratokba - titoktartás mellett - betekintést nyert

Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő a minősítés felülvizsgálatát kéri Lázár János minisztertől.

Kiderült, hogy egy fontos irat titkosítását máris harmadára csökkentették időközben.

30 helyett 10 év múlva kiderül

Mikor október 19-én ismét betekinthetett Jávor Benedek a paksi atomerő bővítési projektjével kapcsolatosan az orosz féllel kötött szerződésekbe, az egyik dokumentumon felfedezett egy fontos változást.

A paksi atomerőmű vezérlőközpontja Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Miközben tavaly az összes iratot átfogóan és általánosan 30 éves időtartamra, azaz 2044-ig titkosították, a tervezéssel, építéssel kapcsolatos EPC-szerződés minősítése július 21-ei hatállyal megváltozott.

"Titkos"-ról "Korlátozott terjesztésű"-re enyhült az irat titkossága, időtartama pedig 30 évről 10 évre rövidült,

így 2025 júliusában jár le - állapította meg Jávor.

Jávor Benedek az indokoltan védendő adatokon túl a szerződéseket nyilvánosságra hozná Fotó: Polyák Attila - Origo

Az EP-képviselő emiatt levelet írt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Arra vár választ, hogy mi indokolta a minősítés enyhítését e szerződés esetében, és tervezik-e, hogy az indokoltan védendő információkon kívül a szerződések döntő részét nyilvánosságra hozzák.