Orbán úgy érezte, megmozdult a történelem a héten

Az Országgyűlés plenáris ülése
Harrach Péter baloldali kampányról beszélt
Vágólapra másolva!
Ezrek búcsúztatták Göncz Árpádot. Orbán Viktornak az önvédelmi reflex jutott eszébe a közel-keleti népvándorlásról. Mégsem ültetnek kémeket a szerkesztőségekbe. A KDNP nemet mondott a gyermekéhezést felszámoló programra. Két tragikus eset után előkerült a Merényi kórház felújítására szánt pénz. Drágábban szívnak majd a dohányosok - ezek történt a héten.
Vágólapra másolva!

Több ezren kísérték utolsó útjára Göncz Árpádot november 6-án, az óbudai temetőben, a hatalmas tömeg miatt a BKK rendkívüli járattal is készült az eseményre.

Mondja, ne mondja?

A volt köztársasági elnök temetésén Orbán Viktor kormányfő és Áder János magánemberként vett részt.

Mécs Imre búcsúzik barátjától, Göncz Árpádtól Fotó: Polyák Attila - Origo

Göncz Árpádot barátai, Várhegyi Asztrik pannonhalmi főapát és Mécs Imre búcsúztatták. Korábban felmerült, hogy Mécs nem beszél, mert az elhunyt családja nem akarta, hogy a temetésen politikai tartalmú beszéd hangozzon el.

Mécs először visszakozott,

végül azonban a tervezettnél rövidebb, személyes hangvételű búcsúztatót tartott.

Kémek nélkül a sajtó

Titkosszolgák kerülhettek volna a szerkesztőségekbe, a hírközlési és postai szolgáltatókhoz egy Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett törvénymódosító javaslat szerint.

Nem kerülnek titkosszolgák a szerkesztőségekbe Forrás: AFP/Joseph Barrak

A hírre gyorsan reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Azt mondták, hogy nem kémeket küldtek volna az online lapokhoz: a javaslat csak azt tenné lehetővé, hogy a nagy távközlési cégekhez kerüljenek titkosszolgálati munkatársak – ami a központ szerint egyébként

A magyarázattól függetlenül a Fidesz végül saját módosító javaslattal húzta ki a törvénytervezetből a jogilag is aggályosnak tartott passzust.

Az Origo úgy tudja, a kormánypárt attól tartott, hogy

a javaslat miatt tömegdemonstrációk alakulnának ki,

mint annak idején az internetadó bevezetésének hírére.

Előkerült a Merényi pénze

Hirtelen előkerült a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályának felújítására szánt negyvenmillió forint, bár a forrás helyéről korábban senki sem tudott.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szerint az katasztrofális állapotú osztály felújítása csak jövő tavasszal várható.

Megvan a Merényi pszichiátriai osztályának felújítására szánt 40 millió forint Forrás: MTI/Róka László

A pszichiátriai részleg egy tragédia után került a figyelem középpontjába: egy férfi kitört ágyráccsal verte agyon idős betegtársát.

Négy nappal később aztán egy ápolt kiugrott a második emeletről, és súlyosan megsérült. Az osztály ablakait ezután berácsozták.

Kósa nagyot vágna a szabályozáson

Túl sok a bürokratikus jogszabály, megvágná számukat a Fidesz – mondta Kósa Lajos egy keddi háttérbeszélgetésen.

Kósa szerint százezer felesleges jogszabályt is lehetne törölni,

ezután a GDP 10 százaléka helyett csak 5 százalékot kellene költeni a gazdasági bürokrácia fenntartására.

Gerillamódszerekről beszélt Kósa Lajos Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány gerillaszerűen nyújtja majd be a jogszabályok megnyirbálásáról szóló törvényeket, hogy az egyes érdekcsoportok ne tudják megakadályozni a számukra hátrányos törlést.

Kósa Lajos a lakosság tippjeit is várja: felvetette, hogy az érdeklődők például a miahülyeség.hu című honlapra küldhetnék el ötleteiket, mire a Juhász Péter, az Együtt politikusa azon melegében le is foglalta az akkor még szabad domain címet.

Harrach válasza a gyermekéhezésre

Közel egy éves előkészítés után a KDNP-n bukott el a gyermekéhezés megszüntetésére indított Nemzeti Minimum Program parlamenti elfogadtatása.

A kereszténydemokraták nem szavazták meg, hogy a népjóléti bizottság tárgyaljon a kezdeményezésről, Harrach Péter szerint azért nem, mert az ellenzék is rárepült a programra és a gyermekszegénység témájára.

A KDNP pedig nem támogathatott egy baloldali kampányt,

hiába értett egyet a kezdeményezéssel.

Harrach Péter szerint nem támogathattak baloldali kampányt, bár a célkitűzéssel egyetértenek Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A civilek által indított programot egyébként az MSZP, a Fidesz, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Magyar Liberális Párt egy-egy képviselője nyújtotta be a bizottság elé.

Ránk dől a valóság

Orbán Viktor szerint Európát elözönlik, de a kontinens még nem érzi át a súlyát annak, hogy a kultúráját, az életformáját, élete eddigi rendjét érte kihívás.

A miniszterelnök történelmi emberáradatról beszélt

a Tudomány világfóruma megnyitóján. Szerinte az újkori világméretű népvándorlással megmozdult a történelem, és még mielőtt ránk dőlne a valóság, jobb lenne vissza kell térni az elementáris önvédelmi reflexekhez.

Drágábban szívnak

Több száz forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta, ha a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által múlt héten bejelentett adóemelés bekövetkezik.

Tovább drágulhat a cigaretta az újabb adóemelés után Forrás: MTI/Marjai János

Lázár János jelentette be az új különadót, amely szálanként négy forint, dobozonként 76 forint adóterhet jelent. A miniszter azt közölte, hogy a cigarettázás visszaszorítása érdekében terheli meg az egészségre különösen veszélyes dohánytermékeket.