Zakógate: az MSZP lemondatná Szijjártó Pétert

Szijjártó Péter; Orbán Viktor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozik az Országházban
Vágólapra másolva!
Több százezer forintot is érhet az a kidobott zakó, amelyet Szijjártó Péter dunakeszi háza előtt találtak meg guberálók. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tagadta, hogy a ruha a tárcavezetőé volt. Az ügyre már az ellenzék is lecsapott: az MSZP egyenesen lemondásra szólította fel Szijjártót.
Vágólapra másolva!

Már a szocialisták sem hagyták szó nélkül Szijjártó Péter zakóját, amelyet a külgazdasági és külügyminiszter háza előtt, a kukában találtak meg. Az Index információi szerint a dunakeszi ház előtti guberálók bukkantak az exkluzív magyar divatház, a Silka termékére, amelybe jól láthatóan belehímezték a tárcavezető nevét.

MSZP: luxusszemét, mondjon le!

Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot követel Szijjártó Péternél, valamint ettől függetlenül azt is, hogy a tárcavezető mondjon le. Heringes Anita MSZP-s politikus ezt azzal indokolta, hogy Szijjártó megsértette a miniszteri tisztség méltóságát azzal, hogy kidobott egy ilyen drága ruhadarabot.

Az MSZP-s Heringes Anita már lemondásra szólította fel a minisztert Forrás: Origo

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: aki ilyet kidob, az elszakadt a magyar valóságtól. Szavai szerint

a kidobott zakó árából egy átlagos magyar család egy teljes évig él.

Hozzátette: a fideszes luxusvillák után új fogalom született: a fideszes luxusszemété.

A legdrágább egymillió forint

A zakót gyártó Silk cégnek az Andrássy úton is van szalonja, az „olcsóbb”, konfekciós zakók ára 300 ezer forintnál kezdődik, a legdrágábbhoz egymillió forintért lehet hozzájutni.

Szijjártó Péter a minisztérium szerint gyakran hord öltönyt Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Silka a Facebookon azt írta, nem akarják kommentálni a történteket, mert vevőikről és az általuk megvásárolt termékekről sem korábban, sem a jövőben nem adnak ki információkat.

A tárca nem tagad

Nem fukarkodott viszont a reakcióval a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke. Menczer Tamás jellemhibának nevezte, hogy valaki más kidobott ruháját fényképezi. Hozzátette:

Menczer szerint megeshet, hogy egy zakó a mindennapos használat során elhasználódik. A sajtófőnök hozzátette: egy elhasznált ruhadarabot megkaphatnak, és meg is kapnak rászorulók, és az is előfordulhat, hogy egy elhasznált ruhadarabot az ember egy költözés során kidob.

És ha a rászorulóknak adja?

Ha Szijjártó Péter úgy döntött volna, hogy rászorulóknak adja a zakót, könnyen lehet, hogy akkor is meg lehetett volna vásárolni valahol. Mint ahogy az Origo korábban megírta, a leadott ruhákat a jótékonysági szervezetek a legtöbb esetben továbbértékesítik, és az így befolyt pénzből támogatják a rászorulókat.