Újabb gyanús pénzköltések: egymillió egy 11 hónapos tanfolyamért

Farkas Flórián; Orbán Viktor felirat FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása miniszterelnök politikus SZEMÉLY
Budapest, 2014. október 9. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke sajtótájékoztatót tart az ORÖ budapesti székházában 2014. október 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Kutató és Képző Intézet tanulónként egymillió forintot fizetett egy tizenegy hónapos ápoló tanfolyamért a Nő az esély nevű projektben. A diákok ebből az összegből akár járhattak volna az orvosi egyetemre is, az általános orvosi kar költségtérítési díja ugyanis évente 975 ezer forint. A két hónapos dajkaképzésért 180 ezer forintot számoltak el, pedig a piacon már 60 ezer forintért is találni ilyen tanfolyamokat.
Vágólapra másolva!

Összesen másfél milliárdos uniós támogatást kapott az a Nő az esély nevű projekt, amelyben 1000 roma nőt juttattak valamilyen szakmához. A különböző tanfolyamok azonban igen túlárazottak tűnnek, a 11 hónapos ápolóképzést például fejenként egymillió forintból hozták ki.

Az orvosi egyetemen a képzések idején két félévért 975 ezer forintot kellett fizetni,

így a projektben részt vevők akár ide is járhattak volna. A két hónapos dajkaképzés ára 180 ezer forint volt tanulónként, ugyanezt a tanfolyamot piaci alapon már 60 ezer forintért el lehet végezni.

Több romákat segítő programmal is gond volt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és a Türr István Kutató és Képző Intézet (TKKI) gyanús pénzköltéseivel már korábban is foglalkoztunk. A kormány a Híd a munkába nevű projekt miatt pénzvisszafizetésre is kötelezte az ORÖ-t, a legnagyobb programokat pedig átadta a TKKI-nak.

Hadházy Ákos, az LMP korrupcióügyi szóvivője szerint viszont

ennél rosszabb helyre nem is kerülhetett volna a pénz,

hiszen a két szervezet korábban is szorosan együttműködött és több programot is közösen vittek.

Nem adják ki a neveket

A politikus úgy vélte, hogy a Nő az esély programban szervezett tanfolyamok esetében nemcsak a túlárazottsággal volt baj, hanem a matematikával is. „Az volt a terv, hogy az ezer nőből 150-en kapnak rövidebb és olcsóbb képzést, a többiek pedig hosszabbat és drágábbat. Így jött volna ki az a 900 millió forintos összköltség. A valóság viszont az volt, hogy legalább 380-an kapták az olcsó képzést, a végösszeg viszont ugyanaz maradt" – fogalmazott Hadházy Ákos.

Farkas Flóriántól azt kérte Orbán Viktor, hogy "istápolja" a roma közösséget Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az LMP-s politikus elmondta, hogy megpróbálták kikérni a tanfolyamokban részt vevő 1000 roma nő névsorát is, mert információik szerint sokan közülük az Országos Roma Önkormányzat tagjainak rokonai, ismerősei.

– fogalmazott Hadházy, aki azt is jelezte, hogy perelnek majd az adatokért.

A névsor azért is érdekes lehet, mert a tanfolyamon részt vevők ösztöndíjat is kaptak, az 1000 nő összesen 500 millió forintot. A program lezárásakor egyébként nagyszabású záróbulit tartottak, összesen 10 millió forint értékben.

A kormány továbbra is bízik az ORÖ-ben

Hiába sok botrány, úgy tűnik, a kormány továbbra is bízik az Országos Roma Önkormányzatban és TKKI-ben. Mint ahogyan azt az Origo megírta, a kedvezőtlen ÁSZ-jelentés, a NAV nyomozása és a korrupciós botrányok ellenére szó sincs arról, hogy kizárják az Országos Roma Önkormányzatot a pályázati pénzek elosztásából. Sőt egy, a birtokunkba került kormányzati levél szerint arra kérték az ORÖ-t, hogy

dolgozzanak ki egy újabb romaprogramot.

A Czibere Károly felzárkóztatásért felelős államtitkár által aláírt levél szerint arra kérik Hegedüs Istvánékat, hogy tegyenek szakmai javaslatokat a foglalkoztatás növeléséére. A levélben az államtitkár azt is jelzi, hogy a sikeres pályázati részvételhez az is kell, hogy az ORÖ a 2007–2013-as ciklust szabályosan zárja le.