Kegyetlen karácsonyi gesztus a BKV vezetésétől

Vágólapra másolva!
Több mint száz embert küldhet el a fővárosi közlekedési vállalat.
Vágólapra másolva!

Csoportos létszámleépítést jelentett be a BKV vezérigazgatója. Több mint száz embert rúg ki a fővárosi közlekedési vállalat a jövő év elején. A csoportos létszámleépítés ellen a szakszervezetektől vár érveket Bolla Tibor vezérigazgató – írja a Népszabadság.

Összesen

111 dolgozójától válik meg a cég.

Az elbocsátások négy üzemigazgatóságot érintenek, de a többség – 97 ember – a karbantartók közül kerül ki. Bolla Tibor a szakszervezetek, az üzemi tanács és a munkaadói oldal képviselőiből álló állandó bizottság mai ülésén jelentette be a döntést.

A cégvezető az elmúlt évek jelentős buszkiszervezésével, illetve teljesítménycsökkenésével magyarázta a tervezett lépést.

A döntést hivatalosan a jövő héten jelentik be

a lap információi szerint.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke arra figyelmeztetett, hogy aki szerint hiába csökken most a teljesítmény, ha a 3-as metró pótlásakor a jelenlegi triplájára lesz szükség. Különösen érthetetlennek nevezte a döntést annak fényében, hogy most vesz 185 buszt a BKV, azokat ki fogja karbantartani. Télen ráadásul hatványozottan több a javítanivaló, a karbantartói munka.

A szakszervezeti vezető kegyetlen karácsonyi gesztusnak tartja a bejelentést.