Tragikus segítséget kapott a magyar válogatott

Priskin Tamás; Dzsudzsák Balázs
Oslo, 2015. november 12. A magyar válogatott játékosai ünneplik győzelmüket a Norvégia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés végén az oslói Ullevaal Stadionban 2015. november 12-én. Magyarország 1-0-ra győzött. Balról Priskin Tamás, középen Németh Krisztián, jobról Dzsudzsák Balázs. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Mindössze néhány órával a norvégok elleni sorsdöntő meccs előtt tudták meg a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, hogy korábbi csapattársuk, Fülöp Márton meghalt. A gyász nem nyomta rá bélyegét a válogatott játékára, fegyelmezetten küzdöttek, és ha egy kis szerencsével is, de 1981 után először nyertek Norvégia ellen idegenben. Sokan csak csodát emlegetnek, mások szerint jól sikerült a felkészülés, vannak viszont, akik úgy vélik, hogy a tragikus veszteség utáni pluszerő segített.
Vágólapra másolva!

"Fülöp Márton halála nagyon nagy fájdalom az egész labdarúgásra nézve. A csapat átérezte ennek súlyát, érte is küzdöttünk a pályán. Én úgy hiszem, bármelyik kapus is védett volna, a magyar kapu ezen a találkozón érintetlen kellett, hogy maradjon. Marci tiszteletére..." – nyilatkozta Király Gábor a csütörtökön elhunyt, 24-szeres válogatott kapusra, Fülöp Mártonra emlékezve.

Fülöp Márton 32 évesen halt meg Forrás: AFP/Andrew Yates

Úgy tűnik, a gyász nem negatív irányba befolyásolta a játékot, sőt a válogatott végül egy 34 éves átkot is megtört, és 1981 után legyőzte a norvégokat.

„Egész délután azon rágódtam, vajon Fülöp Márton tragédiája milyen hatással lesz majd az esti mérkőzésre" – mondta az Origónak Vujity Tvrtko újságíró, aki korábban érdekes összefüggésre bukkant a csapatok gyásza és a következő mérkőzések között.

„Ha egy csapatot tragédia ér, akkor a következő meccset megnyeri”

„Az 1990-es évek végén motorbalesetben meghalt Pécs női kosárlabdacsapatának irányítója, Horváth Judit. A tragédia egy nappal a bajnokság kezdete előtt történt, a Diósgyőr elleni mérkőzést emiatt egy héttel elhalasztották. A Pécs végül megnyerte azt a meccset, sőt a szezon végén első vidéki csapatként egyszerre nyertek kupát és bajnokságot is. Mindezt úgy, hogy

az utolsó meccsen 3 perccel a vége előtt még 8 ponttal vezetett az ellenfél,

majd egy időkérés után megtörtént a csoda" – emlékezett vissza Vujity Tvrtko.

Kleinheisler László (balra) gólöröme Forrás: MTI/Illyés Tibor

A pécsi kosarasok esete azonban nem egyedülálló: Kulcsár Anita világklasszis kézilabdázó 2005-ben halt meg autóbalesetben, a tragédia után csapata, a Dunaferr tíz góllal nyert a Bajnokok Ligájában Spanyolországban, egy olyan meccsen, amire a kapus Pálinger Katalin úgy emlékezett vissza, hogy

szinte semmire sem emlékezik, mert önkívületi állapotban védett.

Fehér Miklós válogatott labdarúgó halála után a Benfica 4-1-re nyert, majd a szezon végén nyolc év után először nyert portugál kupát. A ciprusi Apollón Limasszol Zavadszky Gábor halála után 32 meccsen nem talált legyőzőre, és így megnyerte a bajnokságot.

Fehér Miklós szobrot is kapott a halála után Lisszabonban Forrás: MTI

A sort hosszan lehet folytatni, Kolonics György kétszeres olimpiai győztes kenus egyetlen hónappal a pekingi olimpia előtt halt meg, a legendás páros másik tagja, Kozmann György mellé pedig az addig kevésbé ismert Kiss Tamás térdelt. Egy hónappal később a dobogón állhattak.

A hokiválogatott alapemberének számító Ocskay Gábor a bajnokság megnyerése után halt meg, a következő meccsen a magyar válogatott a sokkal esélyesebb finneket győzte le.

– álltja Vujity Tvrtko, aki szerint Rátgéber László, a pécsi kosarasok akkori edzője is ezt érezte.

Bénultabb az ellenfél

Az egyik legemlékezetesebb tragédia utáni mérkőzés a Marian Cozma halálát követő MKB Veszprém – Ademar Leon meccs volt. A játékosok a bukaresti temetés után álltak ki a jóval nagyobb erőt képviselő spanyol csapat ellen, és végül 28-26-ra nyertek.

Szinte az egész válogatott csapattársként is ismerte

A tegnap pályára lépő válogatott szinte minden tagja személyesen is ismerte Fülöp Mártont. A kapus egy keretben szerepelt Király Gáborral, Juhász Rolanddal, Dzsudzsák Balázzsal, Pintér Ádámmal, Priskin Tamással, Szalai Ádámmal, valamint Elek Ákossal is. Gera Zoltánnal klubszinten is csapattársak voltak, Fülöp Márton ugyanis a 2011-12-es szezonban a West Bromwich játékosa volt. Pályán viszont soha nem szerepeltek együtt, Gera ugyanis ebben az időben sérülésekkel küzdött.

Ezt a meccset utólag sportpszichológusok is megvizsgálták, és azt tapasztalták, hogy a félelmetes erő mellett az ellenfél bénultsága is sokat számított. Az Ademar Leon ugyanis nem tudta, hogy milyen csapattal találkoznak majd: egy "lagymatag oroszlánnal" vagy egy erőtől duzzadó, szinte verhetetlen Veszprémmel.

Emiatt láthatóan sokkal bizonytalanabb volt a játékuk.

A gyász utáni pluszenergia azonban csak a válogatott szintű élsportolóknál figyelhető meg. Amatőr csapatoknál ugyanis már más is jár a sportolók fejében, a vezető sportolók viszont reggeltől estig csak annak élnek, hogy jobban teljesítsenek. Sok esetben emiatt akkor is nyerni tudnak, ha esélytelenként vagy idegenben lépnek pályára.

Fontos a szakmai stáb munkája Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nagy Sándor sportpszichológus szerint a csapatot ért veszteség valóban mozgósíthat olyan erőket, amelyek befolyásolják a végeredményt, azonban

ez egy kétélű dolog, mert a gyász letargiát is okozhat.

Sok múlik a szakmai stáb munkáján, a játékosok egyéni érzelmi intelligenciáján, valamint a csapat kohéziós erején. Nagy Sándor szerint fontos a megfelelő kommunikáció is, aminek méltóságteljesnek kell lennie, de hangsúlyozni kell azt is, hogy a mérkőzésen teljesíteni kell, és nem eshet szét a csapat.

A norvégok elleni meccsen a kapus Király Gábor nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt, két ziccert is védett, az egyik esetnél pedig a felső kapufa segített neki. Vagy ahogyan Hajdú B. István a közvetítés alatt megjegyezte, Fülöp Márton tolta lécre Helland fejesét.