Vasárnapi boltzár: zöld utat adtak egy kérdésnek

vasárnapi boltzár, parkoló, Lidl,
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Választási Bizottság olyat tett, amit az egy éve folyó népszavazási kezdeményezési dömpingben még soha: jóváhagyott egy vasárnapi boltzárra vonatkozó kérdést. Simonné Gercsényi Gabriella magánszemély "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?” - ez a kérdés ment át, de sokat vitázott róla a testület.
Vágólapra másolva!

Hitelesített egy vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) - noha tucatnyi hasonló kérdés járt már a testület előtt az elmúlt egy évben, eddig mindet elutasították.

Úgy tűnik, lehet népszavazás a boltzárról Forrás: Origo

Ezúttal átment viszont Simonné Gercsényi Gabriella magánszemély kérdése, amely úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?” A kérdést 8 igen és 2 nem szavazattal hitelesítette a testület.

Beelőzték az MSZP-t

Mint arról az Origo korábban beszámolt, elutasította a Kúria a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, amelyek a Nemzeti Választási Bizottság által hozott korábbi, témába vágó elutasító döntéseket támadták meg. Ezzel

nyílt meg az út újabb kezdeményezések benyújtása előtt,

de egy magánszemély beelőzte az MSZP-t. A szocialisták jogilag aggályosnak tartották a Kúria indoklását.

A magánszemély, Simonné Gercsényi Gabriella nevében ugyanis október 20-án 10 óra 01 perc 43 másodperckor lépett be valaki az érkeztető kapun az NVB épületébe, míg a saját kérdésüket a témában ismét benyújtó szocialisták 10 óra 02 perc 12 másodperckor.

A népszavazási kezdeményezésről döntő NVB ülésen le is vetítették a testület tagjainak az épület biztonsági kamerájának felvételét.

Ezen jól látszik, hogy ugyan nem a bejáratnál várakozó Simonné, hanem egy segítője csekkolt be a jelzett időpontban,

de mégis előbb, mint az ugyancsak nem személyesen, hanem segítője révén csekkoló MSZP-s beadványozó, Harangozó Tamás.

Több aggály is felmerült a vitában

Noha Patyi András, az NVB elnöke előterjesztésében úgy ítélte meg, hogy Simonné kérdésa alkalmas arra, hogy jóváhagyják, ezzel Litresits András, az MSZP delegáltja vitába szállt. Arra figyelmeztetett, hogy Simonné Gercsényi Gabriella kérdésében a feltételes módban való megfogalmazás a buktató.

A Nemzeti Választási Bizottság ülésén: Pálffy Ilona, az NVI elnöke és Patyi András, az NVB elnöke Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Ha ez alapján kiírnák a referendumot, majd az igenek győznének, akkor a boltok vasárnap zárva tarthatnának, vagyis saját döntésük lenne, hogy kinyitnak-e, vagy sem. Ha viszont a nem szavazatok győznének, abból az következne, hogy kötelező lenne minden boltnak vasárnap nyitva tartania.

Egy ilyen, általános érvényű kötelezettséggel járó kimenetelt viszont korábban már elutasított a Kúria.

Mint arról az Origo is beszámolt, januárban az Összefogás Párt nevében Szepessy Zsolt nyújtott be hasonló kérdést:

Ezt akkor a Kúria is elutasította, mondván: a feltett kérdés nem felel az egyértelműség követelményének.

A Kúria szerint a betegellátásban résztvevők vagy a közlekedők esetében az üzletek teljes körű vasárnapi zárvatartása (vagyis például az, hogy egy vasárnapra beosztott nővér nem tud magának bevásárolni) az emberhez méltó életkörülmények gyakorlását oly mértékben akadályozná, ami

az alaptörvényben foglalt emberi méltóság és az emberi élethez való jog sérelmét is felveti.

Ugyanezen logika mentén pedig a teljes körű és kötelező nyitvatartás hasonlóan felvethet alapjogi aggályokat.

A bizottsági ülésen az egyik tag, Tóta Áronné azt is felvetette, hogy esetleg aggályos lehet, ha nem ugyanaz a személy csekkol be a kapunál, mint aki később az emeleten benyújtja a népszavazási kezdeményezést. Ezen a problémán végül a testület továbblépett és ez nem befolyásolta Simonné kezdeményezésének jóváhagyását.

Régi küzdelem a referendumért

Mint arról az Origo beszámolt, a mostani ismételt NVB-döntést lehetővé tevő Kúri-döntés előzménye, hogy júliusban a vasárnapi boltzár ügyében egyszerre három kezdeményezést utasított el az NVB. A több más népszavazási kezdeményezéshez is aláírásokat gyűjtő rendszerbontó civilek - az Új Magyar Köztársaság (ÚMK) egyesület képviseletében - és

az MSZP a boltzár eltörléséért, míg egy magánszemély a korlátozás fenntartásáért gyűjtött volna aláírásokat.

A három kérdés és a kezdeményezések benyújtói:

  • Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt? Lukács Zoltán (MSZP)
  • Egyetért-e ön azzal, hogy törvény ne korlátozza a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartási idejét? Vajda Zoltán (ÚMK)
  • Egyetért ön azzal, hogy mindenki számára pihenőnap legyen a vasárnap, és az üzletek zárva tartsanak? (Wodicska Zoltán)

Mindhárom kérdés elbukott

Az NVB júliusban mindhárom kérdést elutasította. Mivel ugyanazon témában egyszerre csak egy népszavazási kezdeményezés "futhat",

az NVB-nek választania kellett a három közül.

A jóváhagyásnál nemcsak a kérdés törvényességi akadályát és egyértelműségét vizsgálják, hanem azt is, melyik érkezett legelőbb.