Ma kétharmad támogatná a vizitdíj bevezetését

Nem akarta, hogy elvegye a gyámhivatal a gyerekét, ezért kilökte az ablakon, baleset, anya, kislány, kórház, súlyos, állapot, infúzió
A gyermeket eszméletlen állapotban szállították kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Az emberek kétharmada elégedetlen az állami egészségügyi ellátások állapotával, és ugyanilyen arányban ma már támogatnák a 2008-ban még elutasított vizitdíj bevezetését, hogy jobb legyen az ellátás. A Publicus Intézet felmérése szerint még a Fidesz-szavazók többsége is elégedetlen az egészségügy állapotával.
Vágólapra másolva!

Rossz az állami egészségügyi rendszer megítélése: az emberek kétharmada elégedetlen az ellátások állapotával - derült ki a Publicus Intézet friss közvélemény-kutatásából.

Pártállástól függetlenül rossz

A kutatásban megkérdezettek 66 százaléka elégedetlen az állami egészségügyi rendszerben tapasztalt állapotokkal.

Ebben egyetértés volt a pártok szavazói között: még a Fidesz-szavazók többsége (52 százalék) is elégedetlen, és

tízből csupán négy fideszes válaszolta azt, hogy valamennyire elégedett.

Leginkább az MSZP szavazói (82 százalék) voltak elégedetlenek.

A megkérdezettek kétharmada elégedetlen az egészségügyi ellátással Forrás: Thinkstock

A válaszadók 64 százaléka gondolja úgy, hogy az állami egészségügyi ellátás állapota az utóbbi években romlott. Ezzel az MSZP-szavazók 73 százaléka, a jobbikosok 66 százaléka ért egyet, és még a kormánypárti szavazók 45 százaléka is így érzékeli - derült ki a kutatásból.

Minden második válaszadó (49 százalék) úgy nyilatkozott, hogy ő vagy közeli családtagja az utóbbi néhány évben fizetett hálapénzt, és tízből hatan igénybe vettek valamilyen magán, és így fizetős egészségügyi szolgáltatást.

Inkább jöjjön a vizitdíj

A kutatásból az is kiderült, hogy az egészségügy állapotával többségében elégedetlen, a jobb ellátásért nagy arányban hálapénz fizetésére is hajlandó emberek többsége ma már nem idegenkedne a még 2007-ban, a Gyurcsány-kormány idején rövid időre bevezetett vizitdíjtól.

Jelen helyzetben a megkérdezettek csaknem kétharmada (63 százalék) fizetne vizitdíjat. Hasonlóan ítélik meg a kérdést az összes párt támogatói.

Minden vizsgált társadalmi csoportban többségben van azok aránya, akik fizetnének vizitdíjat,

ha a pénzt az egészségügy fejlesztésére fordítanák.

Orvosi nyugta vizitdíj befizetéséről Forrás: Origo

A 2007-ben bevezetett vizitdíjat népszavazás törölte el egy évvel később: a 2008. március 9-i szociálisnak vagy háromigenesnek nevezett referendumon a részvétel meghaladta az 50 százalékot, és 80 százalékot meghaladó támogatást kapott a kórházi napidíj, a tandíj és a vizitdíj eltörlése.