A korrupcióról vitatkoznak a parlamentben

Vágólapra másolva!
Antikorrupciós vitanap lesz a hétfői a Jobbik kezdeményezésére.
Vágólapra másolva!

Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kérdések és azonnali kérdések következnek. A parlament honlapján elérhető információk alapján az emberi erőforrások miniszterétől több frakció is választ vár majd.

A fideszes Kovács József arról érdeklődik, hogy tovább csökkennek-e a kórházi várólisták, a jobbikos Dúró Dóra arra kíváncsi, mikor lesz végre béremelés a kulturális ágazatban, míg az LMP-s Ikotity István azt kérdezi, mi a logika az újabb felsőoktatási szakok megszüntetése mögött.

Ezzel egy időben a szocialista Kiss László arra vár majd választ a fejlesztési minisztertől, hogy

a III. kerületieknek meddig kell még elviselniük a közlekedési káoszt.

A képviselők az ülésnap végén a Jobbik kezdeményezésére a korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról vitázhatnak, több mint 8 órában. Az ellenzéki párt kezdeményezését az MSZP és az LMP is támogatta.