Titkolózhat az Eximbank, de jobb, ha nem teszi

Simicska Lajos Andy Vajna
Simicska Lajos és Andy Vajna. Vajon most melyikük áll nyerésre TV2-ügyben?
Vágólapra másolva!
Bár jogszerűen titkolhatja az állami tulajdonú Eximbank, hogy valóban a pénzintézet állítólag 20 milliárd forintjából vette-e meg Andy Vajna filmipari kormánybiztos a TV2-t, de az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a korrupció elleni harc jegyében mégis jobb lenne, ha válaszolna.
Vágólapra másolva!

Mivel banktitokra hivatkozva sem a sajtónak, sem az ellenzéknek nem árulta el az Eximbank illetve az annak tulajdonosi jogait gyakorló Szijjártó Péter miniszter, hogy a pénzintézet hiteléből vásárolta-e meg a TV2-t Andy Vajna, továbbra sem tudni, hogy a Simicska Lajosék szerint vitatott módon történt ügylethez közpénzt is felhasznált-e a filmipari kormánybiztos cége.

Mégis kiderülhet, mi történt

Könnyel lehet azonban, hogy hamarosan kiderül: igaz-e az a médiapiaci vélekedés, miszerint a 20 milliárd forint értékűre becsült ügylethez Andy Vajna az állami Eximbankon keresztül közpénzt is felhasznált. Erre rákérdezett korábban a sajtó, és az ellenzéki Együtt politikusa is, de a 444.hu adatigénylését az Eximbank, Szabó Szabolcs kérdését pedig Szijjártó Péter utasította el.

Simicska Lajos és Andy Vajna. Vajon most melyikük áll nyerésre TV2-ügyben? Forrás: MTI - Origo

A bank és az annak tulajdonosi jogait gyakorló miniszter egyaránt banktitokra hivatkozva tagadta meg az információközlést. A be- és feljelentéseiről ismert Tényi István a máig vitatott körülmények között megkötött adásvétel miatt a Legfőbb Ügyészséghez is fordult, ahonnét bejelentését áttették a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz.

Támogatja a nyilvánosságot

A Tényinek küldött válaszában a hatóság elnöke, Péterfalvi Attila hatoldalas jogi indoklás után is arra a megállapításra jutott, hogy az Eximbank és Vajna érdekeltsége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. közötti esetleges szerződés esetében banktitokra hivatkozva jogszerűen megtagadható a válaszadás, ám a felek mégis tájékoztathatnák a nyilvánosságot az esetleges szerződésről.

Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnökének válasza Forrás: Origo

Méghozzá azért - hívta fel a figyelmet a hatóság elnöke -, mert

a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrzése, a korrupció elleni harc, és a demokratikus közvélemény formálása olyan kiemelt célok,

amelyek érvényesülése szempontjából az információszabadság kiemelt szerepet tölt be. Ezért Péterfalvi Attila "támogatandónak" tartja, hogy az ügyletről a felek tájékoztatást adjanak.