Az oltár mögé bújt az őrjöngő mezítlábas férfi

Megtalálhatták Jézus keresztjének egy darabját Törökországban, XV. századi  francia faszobor
Vágólapra másolva!
Mezítláb, rövidnadrágban rohant be a Szent Rókus templomba egy férfi Szegeden. Éppen mise volt, de ez nem zavarta. Üvöltözött, a hívők kimenekültek és hívták a rendőröket. 
Vágólapra másolva!

Rendőrt kellett hívni egy őrjöngő férfi miatt Szegeden, még a nyáron. A férfi mezítláb, rövidnadrágban rontott be a Szent Rókus templomba, és üvöltözni kezdett. Próbálták megnyugtatni, de nem sikerült, ezért rendőrt hívtak.

Tönkretette a Jézus szobrot (illusztráció) Forrás: AFP/Manuel Cohen

Az oltár mögött találták meg a férfit, aki egy Jézus szobrot is megrongált. Mikor beszélni akartak vele, felgyűrte az oltár előtti vörös szőnyeget, megfogott egy keresztet és tovább kiabált. Végül sikerült megbilincselni.

A kihallgatáskor azt mondta, hogy kábítószer hatása alatt állt. A rendőrség garázdaság miatt nyomozott, az iratok már az ügyészségen vannak – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.