Este nyolc előtt bezár egy fővonal

Budapest, 2015. június 17.
Személyvonat érkezik a Ferdinánd híd alatt a Nyugati pályaudvarra 2015. június 17-én. Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-től július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvar, a MÁV Zrt.
Budapest, 2015. június 17. Személyvonat érkezik a Ferdinánd híd alatt a Nyugati pályaudvarra 2015. június 17-én. Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-től július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvar, a MÁV Zrt. közlése szerint a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Budapest és Szeged között este nyolc óra után már nem lehet vonattal közlekedni december 13-tól. Budapestről busszal még elérhető marad Szeged este nyolc után is, de visszafelé már nem lesz tömegközlekedés.
Vágólapra másolva!

Nem érdemes estébe nyúló órákat tartaniuk a Szegedről Budapestre járó vendégoktatóknak a fővárosi egyetemeken, ha még az előadás napján haza akarnak jutni vonattal. A Budapest felé utazóknak is érdemes korábbra szervezniük programjaikat Szegeden. A december 13-án életbe lépő új menetrendben ugyanis

nincs benne az utolsó vonatpár,

amely Szeged és Budapest között közlekedik a mai napig is.

A menetrendi változásokról, járatok megszüntetéséről - és azok ellentmondásairól - az Origo is írt, a szegedi fővonalat érintő változásokról külön a Délmagyar.hu írt.

Jelenleg 20 óra 45 perckor indul az utolsó vonat Szegedről Budapestre, a Nyugati pályaudvarról pedig 20 óra 53 perckor gördül ki az utolsó szerelvény a csongrádi megyeszékhelyre.

Vonat érkezik a Nyugati pályaudvarra Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Szeged és Budapest között ütemes menetrend van érvényben: a vonatok óránként indulnak a két város között. Ennek megfelelően december 13-tól Szegedről 19 óra 45-kor indul az utolsó vonat a főváros felé, Budapestről pedig 19 óra 53-kor megy el az utolsó járat.

A Népligeti buszpályaudvarról – kecskeméti átszállással – 20 óra 45 perckor még indul egy autóbusz Szeged felé, amely

éjfélkor ér oda.

A 20 óra 53-as - még létező - vonat 23 óra 17-kor érkezik Szegedre. Az utolsó busz Szegedről Budapestre - hódmezővásárhelyi átszállással - 17 óra 35 perckor indul.

A Délmagyar.hu megkérdezte a MÁV-ot, hogy miért szüntetik meg a vonatközlekedést este nyolc után Magyarország harmadik legnagyobb városa és Budapest között. Lőcsei Virág, a vasúttársaság szóvivője azt mondta a lapnak, hogy azért, mert ezeken a járatokon kevés az utas – 20–70, illetve 20–30 ember utazott ezeken a vonatokon.