A migránsok leharmadolták a Jobbikot

Vona Gábor parlament
Budapest, 2015. június 30. Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője, pártelnök a Jobbik aláírásgyűjtési akciójáról beszél napirend előtt felszólalásában az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. június 30-án. Mellette Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, mögötte Novák Előd jobbikos képviselő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz-KDNP, miközben csökkent a Jobbik támogatottsága – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatásban az is szerepel, hogy a baloldali szimpatizánsok egyharmada még mindig Gyurcsány Ferencet tartja a baloldal vezetőjének. 
Vágólapra másolva!

Szeptemberhez képest harmadával kevesebben szimpatizálnak a Jobbikkal – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés arra is rámutat, hogy

a magyarok kétharmada elégedetlen a baloldal munkájával.

Az MSZP számára különösen rossz ómen, hogy közvetlenül a párt kongresszusa előtt a baloldaliak egyharmada még mindig Gyurcsány Ferencet tartja a baloldal vezetőjének, Tóbiás Józsefet csupán négy százalékuk.

Visszaeső Jobbik

A Jobbikkal ugyan szeptemberben még 17 százalék szimpatizált, októberre viszont öt százalékponttal 12 százalékra csökkent a párt tábora. Novemberre a Jobbik-tábor hibahatáron belül, további egy százalékponttal 11 százalékra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy

szeptemberhez képest harmadával kevesebben szimpatizálnak a Jobbikkal,

ami nyilvánvaló csökkenést jelent.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke nem örülhet a legújabb számoknak Forrás: MTI/Kovács Attila

Az év vége felé közeledve elmondható, hogy Vona Gábor néppártosodási stratégiája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az ősz nyertese továbbra is a Fidesz-KDNP.

Tábora szeptemberre 34 százalékra erősödött vissza az előző hónapokhoz képest, és novemberben is kitartott a visszaszerzett szinten – olvasható a Nézőpont Intézet kutatásában.

A baloldal továbbra sem tudott erősödni. A szocialisták változatlanul 7, a DK 5, az Együtt 1 százalékpontos veszteséggel 1, a PM ugyancsak 1, míg az LMP továbbra is 4 százalékon áll. Az egyéb párttámogatók aránya 2 százalék.

Sokkal vezet a Fidesz

A rejtőzködők és nem szavazók összességében az októberi 32 százalék után ezúttal a teljes népesség 35 százalékát teszik ki. Mindez rámutat arra, hogy

az ellenzéki pártoktól elfordulók egyre nagyobb arányban erősítik a rejtőzködők táborát.

A várható választási eredményhez legközelebbi adatok (potenciális szavazók) alapján a pártok támogatottsága a következő: a Fidesz-KDNP 48, a Jobbik 22, MSZP 9, a DK 7, az Együtt 2, a PM 1, az LMP 6, az egyéb pártok potenciális tábora pedig 5 százalékos.

A potenciális táborok arányát az befolyásolta, hogy bár a Jobbik szimpatizánsi tábora fogyatkozik, a párt támogatói és a kormánypártiak egyaránt aktívabbak, mint az egyre kevésbé aktív baloldali szimpatizánsok.

Sokan bíznak a baloldalon Gyurcsányban

A közvélemény meglehetősen kritikus a baloldali ellenzék megítélésében, a magyarok kétharmada elégedetlen a baloldali pártok munkájával. Míg az MSZP szimpatizánsok inkább elégedettebbek (52 százalék), addig a DK támogatóinak háromnegyede elégedetlen a baloldal teljesítményével.

Gyurcsányt sokan továbbra is a baloldal vezetőjének tartják Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az MSZP számára különösen rossz ómen, hogy közvetlenül a párt kongresszusa előtt a teljes népesség 18 százaléka, míg a baloldali szimpatizánsok egyharmada

még mindig Gyurcsány Ferencet tartja a baloldal vezetőjének.

Tóbiás Józsefet csupán a teljes népesség 5, míg a baloldali szimpatizánsok 4 százaléka tartja a baloldal vezetőjének. A baloldal munkájával és az MSZP elnökével szembeni elégedetlenség azt mutatja, hogy a választók – pártkötődéstől függetlenül – érdemi megújulást várnak a baloldaltól.