Gyerekekkel erőszakoskodó rendőrt ítéltek el

Vágólapra másolva!
Nyolc év fegyházbüntetésre ítélt egy volt rendőrt felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak, illetve annak kísérlete miatt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden - tájékoztatta a bíróság sajtószóvivője az MTI-t. Az ítélet jogerős.
Vágólapra másolva!

A zalai rendőr még 2011 novemberében ittas állapotban szexuálisan közeledett kiskorú gyermeke náluk vendégeskedő iskolatársához. A fiú ellenkezett, többször is megütötte a férfit, megpróbált elmenekülni.

Végül az ágy alá bújva töltötte az éjszakát.

A férfit vádolták azzal is, hogy 2012 tavaszán egy kiskorú kislányhoz közeledett hasonló módon. A sértett édesanyja és a vádlott között szerelmi viszony alakult ki, a férfi többször is vigyázott a gyermekre. Egy éjszaka zaklatta az alvó gyereket, a felébredő kislány megijedt, felkelt, és amikor a vádlott elaludt, kimászott az ablakon.

A vádlott tagadta, hogy szexuális céllal közeledett a gyermekekhez. Azt mondta, a gyerekek csak kitalálták ezeket a történeteket.

Az ügyben először idén áprilisban született ítélet. A Zalaegerszegei Járásbíróság hitt a gyerekeknek, a tanúvallomások, a szakértői vizsgálatok, a vélemények és a bizonyítékok alapján bűnösnek mondta ki a férfit. A bíróság súlyosbító tényezőként vette figyelembe, hogy a vádlott rendőrként követte el a cselekményeket, ezzel megingatta a rendőrségbe vetett közbizalmat is.

A volt rendőr már akkor nyolc év fegyházat kapott.

Az elsőfokú döntés ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszék tanácsa elé. A törvényszék helybenhagyta az első fokon született döntést, az ítélet így lett most jogerős.