Életfogytiglan vár Balla Irma feltételezett gyilkosára

Vágólapra másolva!
Nyolc évvel Balla Irma halála után emeltek vádat a feltételezett elkövetővel szemben, aki már korábban is a rendőrség látókörébe került. Az asszonyt 20 ezer forintért és egy MP3-asért gyilkolták meg. Korábban az asszony fiát vádolták, két évet töltött előzetes letartóztatásban.
Vágólapra másolva!

Élete végéig fegyházban maradhat D. Lajos, akit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel: Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

Kellett a pénz, ezért ölhetett

Vádiratuk szerint a büntetett előéletű férfit 2007 áprilisában kirúgták egy építkezésről. Pénze elfogyott, emiatt döntött úgy, hogy húsvét éjjelén betör majd az építési terület melletti házba, ahol az áldozat lakott.

A támadó nyitott ajtón jutott be Balla Irma lakásába,

az ágyában olvasgató nőt pedig feszítővassal többször fejbe vágta, majd megfojtotta.

A lakásból húszezer forintot vitt el, és az asszony MP3-asát, telefonját – az ajtót pedig kulcsra zárta távozás közben.

Most is ül

A vádlott jelenleg más bűncselekmény jogerős börtönbüntetését tölti, a Balla-gyilkosság ügyben a Debreceni Törvényszék dönthet.

Nyolc éves tortúra

Ha a debreceni bíróság bűnösnek találja D. Lajost, azzal egy nyolc éve lezáratlan gyilkossági ügy végére tennének pontot, ami bővelkedett a fordulatokban - kezdve azzal, hogy a gyilkossággal először a képviselő fiát vádolták, aki felfedezte a holttestet, és értesítette a rendőrséget.

Harcol az igazért

A fiatal férfi 23 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, tanulmányait börtönben fejezte be, családi és baráti kapcsolatait pedig felőrölte helyzete. 2011-ben végül felmentették, de

ártatlanságát nem ismerték el, az eljáró ügyészség indoklásában a bizonyítékok hiányára hivatkozott.

Balla Irma fiát bizonyítékok hiányában mentették fel Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A férfi sérelmeiért 20 milliós kártérítést követel az államtól, a pereskedés pedig jelenleg is tart.

Régi-új gyanúsított

A mostani vádlott, D. Lajost ráadásul már 2009-ben kihallgatta a rendőrség.

A bűnügyi helyszínt gyanúsan jól ismerő férfi kétszer is beismerő vallomást tett,

amit aztán mindkét alkalommal visszavont – az eljáró ügyészség pedig ezután visszatért az első vádlotthoz. D. Lajos aztán 2015 februárjában vált újra gyanúsítottá, miután a rendőrség nyolc év után új nyomot talált a gyilkossági ügyben.