Elkapták a fegyverneki bűnbandát

Vágólapra másolva!
Több idős embert is megvert és kirabolt négy fegyverneki férfi az utóbbi hónapokban Jász-Nagykun-Szolnok Megyében. A férfiakat a hétvégén kapták el és börtönbe kerültek.
Vágólapra másolva!

Előzetesbe került az a négy fegyverneki férfi, akik az utóbbi hónapokban bántalmaztak és kiraboltak több idős embert is.

A férfiakat február óta három eset miatt is körözték, a hétvégén kapták el őket.

Az első eset februárban történt, amikor két, maszkot viselő férfi ment be egy örményesi családi ház nyitott ajtaján, majd az ott élő férfit bántalmazták, megkötözték és követelték az értékeit. A rablók a férfi idős édesanyját is megfenyegették és elvitték a pénzét és két mobiltelefont is.

Ugyancsak két maszkos férfi támadt egy házaspárra még márciusban a tiszatenyői otthonukban. A lakókat megkötözték és a megszerzett készpénzzel elmenekültek.

Egy túrkevei családi házat is kiraboltak, miután megkötözték és megverték az éppen hazaérkező lakót és átkutatták a házat.

Több százezer forintnyi zsákmányt vittek el.

A Szolnoki Járásbíróság kedden elrendelte a 25 és 35 év közötti gyanúsítottak előzetes letartóztatását - közölte Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.