Nyakon szúrta a vendéglátóját

Vágólapra másolva!
Nyakon szúrta vendéglátóját egy férfi Szombathelyen. Az áldozat belehalt sérüléseibe, a rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett tettest.
Vágólapra másolva!

A police.hu tájékoztatása szerint az áldozatot - egy 54 éves férfit - szúrt sebbel a nyakán holtan találták meg szombathelyi lakásán szombaton este néhány perccel éjfél előtt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a szombathelyi férfi többeknek lehetőséget adott arra, hogy az éjszakát a lakásán töltsék.

Közöttük volt az a 45 éves püspökmolnári férfi is, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltás után nyakon szúrta 54 éves szállásadóját, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A gyanúsítottat rövid időn belül sikerült a rendőröknek elfognia. Kihallgatása jelenleg is folyamatban van, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárást vele szemben.