Tizenhárom év után kapták el az erőszakoló gyilkost

Kántorjánosi, gyilkos, erőszakoló
Vágólapra másolva!
Kirabolta, megerőszakolta és halálra verte a 81 éves asszonyt egy férfi Kántorjánosiban, még 2002-ben. A férfit idén kapta el a rendőrség, előzetesbe került.
Vágólapra másolva!

Tizenhárom évvel ezelőtt, még 2002-ben tört be az ittas kántorjánosi férfi az asszony házába. Megerőszakolta és összeverte az asszonyt, akinek holttestét a helybéliek találták meg.

Több hasonó eset is történt

A 2000-es évek elején több emberölés is történt a szabolcsi településen. Egy másik esetben egy házaspárt öltek meg és a gyilkost 2012-ben fogták el. A rendőrség ezért vette elő a 2002-ben elkövetett gyilkosság aktáját.

Akkor több száz tanút és rengeteg szakértőt hallgattak meg, de a nyomozás nem vezetett eredményre, így 2004-ben felfüggesztették az eljárást.

Egymillió forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak, de senki nem jelentkezett.

- mondta Balogh Barnabás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese.

Beismerte a gyilkosságot

A mostani nyomozásban nem kaptak új információt, az akkori adatokat elemezték újra. A 2300 fős településen megvizsgálták aznap milyen asztaltársaságok és hol szórakoztak, valamint ki lakott az asszony szomszédságában.

Tizenhárom évvel később kapták el a férfit Forrás: Police.hu

Korábban több embertől is vettek DNS-mintát, de a gyilkosét nem rögzítették.

Végül a genetikai vizsgálat bizonyította a bűnösségét.

A rendőrség egy videót is is nyilvánosságra hozott a helyszínről és a férfiról:

Az 54 éves férfi beismerte a történteket és előzetesbe került. Aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják - közölte Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője.