Aligha kell már börtönbe mennie Hunvaldnak

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester
Vágólapra másolva!
Hiányosan fogalmazott a Szegedi Ítélőtábla, így közleményük alapján bejárta a sajtót, hogy Hunvald György volt MSZP-s polgármesternek egy évre börtönbe kell vonulnia. Ám ez nincs így, mert az ítélőtábla elfelejtette, hogy törvényi előírás a büntetések összevonása.
Vágólapra másolva!

Pontosítani kényszerült néhány óra elteltével kedd reggeli közleményét a Szegedi Ítélőtábla, miután a hiányos közlés miatt körbejárta a sajtót, hogy a két büntetőeljárásban is elítélt volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármesternek még egy évre börtönbe kell vonulnia, noha már 2,5 évet előzetesben töltött.

Félreértésre adott okot

A Szegedi Ítélőtábla eredeti közleménye arról szólt, hogy megváltoztatták a Hunvald György által előzetesben töltött idő beszámítását a rá két ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztésbe, így a volt szocialista országgyűlési képviselőnek még csaknem egy évre börtönbe kell vonulnia.

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester Fotó: Origo

Mindennek előzménye, hogy a Kúria tavaly júliusban egy év börtönre ítélte a volt politikust az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben. Egy másik, valótlan szaktanácsadói szerződésekkel foglalkozó perben pedig idén áprilisban 2,5 év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla.

Az ítélőtábla friss döntése arról szólt, hogy észrevették: a Hunvald által két részletben,

az összesen 2,5 év előzetesben töltött időt a bíróságok tévesen mindkét kiszabott büntetésbe teljes időtartamban beszámították.

Az ítélőtábla okfejtése azzal zárult, hogy Hunvald a rá kiszabott összesen 3,5 év börtönből 2,5-et tölltött előzetesben, tehát még egy év büntetés letöltésére kell börtönbe vonulnia.

Gyorsan pontosítottak

Néhány órával később azonban pontosított a Szegedi Ítélőtábla. Közölték:

amely a kiszabott szabadságvesztés büntetéseket egy ítéletben foglalja össze. Ennek mértékét majd az eljáró bíróság állapítja meg."

Vagyis az ítélőtábla elfeledkezett arról, hogy a büntető törvénykönyv előírja az összbüntetés alkalmazását. Eszerint "ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni".

Ez azért fontos, mert

a törvény szerint összbüntetés tartamának el kell érnie a legsúlyosabb büntetést, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát.

Ennek lényege, hogy senki ne kapjon súlyosabb büntetést csak azért, mert a bíróság külön eljárásban tárgyalta az ellene felhozott vádakat.

Aligha kell visszamennie

A Szegedi Ítélőtábla reggeli, hiányos közléséből levont állítással szemben, miszerint egy évre még be kell vonulnia Hunvaldnak a börtönbe, valójában aligha kell egyáltalán bármennyi időre is visszamennie.

A volt polgármesternek aligha kell majd visszamennie a börtönbe Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A gyakorlat az, hogy az összbüntetés számításának a kisebb ítélet büntetésének háromnegyedét eltörlik. Ezzel még 2 év és 9 hónap jönne ki, ami több, az előzetesben töltött 2,5 évnél, ám figyelembe kell venni a feltétles szabadlábra bocsátást is, ami a börtönbüntetés háromnegyedének letöltése után esedékes.

Így Hunvald még kevesebb időt töltene börtönben, mint amennyit előzetesben töltött.

A volt politikus védője, Sebes Péter a Szegedi Ítélőtábla kiegészítésének közzététele után az Origo kérdésére azt mondta, szerinte "egy regionális fellebbviteli bíróságnak éreznie kellene azt a felelősséget, ami egy ilyen intézmény sajtónyilatkozatainál elvárható lenne.