Mesterlövészt várnak a lángoló csirketelepre

Vágólapra másolva!
Kétezer négyzetméteres épület ég Ibrány mellett, egy felforrósodott  gázpalack miatt mesterlövészt is kellett hívni a helyszínre.
Vágólapra másolva!

Használaton kívüli csirketelepen csaptak fel a lángok Ibrány külterületén, egy raktárat oltanak az ibrányi és cigándi tűzoltók.

Nincsenek sérültek

A telep újnak számít, abba még állatokat nem költöztettek – mondta az Origónak Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei katasztrófavédelem szóviője. Úgy tudjuk, a tűzben nem sérült meg senki.

Dóka egyelőre nem tudta megmondani, hogy a tüzet baleset vagy szándékosság okozta, ezt a későbbi vizsgálatok derítik majd ki.

Pár golyó megoldja

A tűzoltók most három vízszállító kocsival oltják a lángokat. Az égő raktárhelyiségből kihoztak egy átforrósodott acetilén palackot is, ezt vízsugárral hűtik a rendőrségi mesterlövész érkezéséig, aki hatástalaníthatja a palackot.

Mivel a csarnok szigetelt tetőszerkezete is kigyulladt, a katasztrófavédelem fél kilométeres körzetben vizsgálja a levegő szennyezettségét, de a szon.hu szerint eddig nem találtak veszélyes mennyiségű mérgező anyagot.