Gázolás vetett véget a tömegverekedésnek Lakitelken

gázolás
Kétszer is áthajtott a verekedőkön a bátyjait féltő kamasz
Vágólapra másolva!
Tizenöten támadtak a testvérpárra, öccsük gázolással próbálta kimenteni őket. Most segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet. 
Vágólapra másolva!

Két társaság kocsmai vitája fajult tömegverekedéssé december 6-án Lakitelken. A haragosok a helyi autós csárda előtti parkolóban csaptak össze, és egy szentkirályi testvérpár húzta a rövidebbet, tiszaalpári ellenfeleik alaposan összeverték őket.

A helyzet tovább romlott, amikor az alpáriak erősítést kaptak, végül 15-20 fő ütötte-rugdosta a szentkirályi testvérpárt.

Autóval szállt be

Ezt látva döntött úgy a sértettek 17 éves öccse, hogy mentőakciót indít: apjától elkérte az autókulcsot, és a tömeg felé hajtott – annak ellenére, hogy

a fiúnak nincs jogosítványa, és korábban engedély nélküli járművezetésért meg is büntették már.

Kétszer is próbálkozott

A szentkirályi fiatal először kis sebességgel hajtott be a tömegverekedés közepébe, de nem ért célt, a csoport összerugdosta a kocsit is. Ezután már 40 kilométer/órával csapódott be a verekedők közé, és

három embert is elütött, akik könnyebben megsérültek.

Kétszer is áthajtott a verekedőkön a bátyjait féltő kamasz Forrás: Zsaru Magazin / André Ildikó, Szabó László

A fiú ezután elhajtott a helyszínről, a rendőrök később a család házától nem messze fogták el. Nem tagadta a gázolást, mint a járőröknek elmondta, őt is megverték a tiszaalpári banda tagjai, és

féltette a két bátyja életét – gondolkodás nélkül hajtott át a verekedő csoporton.

A 17 éves fiatal ellen közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és engedély nélküli járművezetés gyanújával indított eljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság – jelenleg szabadlábon védekezhet.

Nem látták, nem hallották

Keresik a verekedőket is, a nyomozást azonban nehezíti, hogy

a térfigyelő kamerák felvételei alapján senkit sem lehet azonosítani,

az eset szemtanúi pedig nem tudnak vagy nem akartak használható személyleírást adni. Nem tudták megnevezni támadóikat a verekedés után kórházba került szentkirályi testvérek sem – írja a Zsaru Magazin.