Vitatkoznak a pártok az ízlésdiktatúráról

Lázár János
Budapest, 2015. december 16. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. december 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Lázár János szerint ízlés- és véleménydiktatúra, ha egy magáncég felbontja szponzori szerződését egy előadóművésszel, mert nem ért egyet annak nyilvános kijelentéseivel. Az MSZP szerint nincs igaza, a Jobbik szerint nem jó, ha félni kell a véleménynyilvánítás következményeitől.
Vágólapra másolva!

"Megdöbbentőnek gondolom azt, amit a Telekom megengedett magának. Ez egy vélemény- és ízlésdiktatúra, ami elképzelhetetlen egy demokratikus jogállamban" - ezekkel a szavakkal kommentálta mai Kormányinfó elnevezésű sajtótájékoztatóján Lázár János kancelláriaminiszter azt, hogy a Telekom

felbontotta a szerződést Kovács Ákos előadóművésszel.

A Magyar Telekom azért döntött a szerződésbontás mellett, mert nem ért egyet Ákos korábbi, nőkről szóló kijelentéseivel. Kovács Ákos a többi között azt mondta egy Echo TV-interjúban, hogy a "nőknek nem dolga többet keresni a férfiaknál".

Az énekesnek szerdán és csütörtökön lesz koncertje a Budapest Arénában, az eseményt az előadó egyik főszponzora, a Telekom is támogatta volna.

Kovács Ákos énekes-előadóművész Fotó: Bielik István - Origo

A Telekom megkeresésünkre így indokolta, hogy mégsem támogatják az eseményt:

"Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit, és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor

az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportunk hitvallásával és értékrendjével. A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson, és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot.

Kérdések és vélemények

"Lehet, hogy a Telekomnak ez a meggyőződése, de attól, hogy valaki másképp gondolkodik a világról, vagy van véleménye, ezért nem szabad büntetni" - ezt is mondta Lázár János. Megdöbbentőnek tartja, amit "a Telekom megengedett magának". Föltett egy kérdést is: "Ha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekom véleménye, akkor

mi is felbonthatnánk a szerződést a Telekommal?"

Azt, hogy milyen szerződések felbontására gondolt Lázár János, a sajtótájékoztatón nem részletezte.

Lázár János a Kormányinfón Forrás: MTI/Kovács Tamás

Megkérdeztük a parlamenti pártokat, hogy mit gondolnak Lázár János kijelentéseiről.

Tüttő Kata, az MSZP elnökségi tagja szerint nem ízlésdiktatúra, ha egy magáncég felmondja a szerződést valakivel, mert nem ért egyet korábbi partnere nyilvános kijelentéseivel. "Ezt társadalmi felelősségvállalásnak hívják a modern cégeknél. Ez azt jelenti, hogy a cégek példát mutatnak fontos kérdésekben.

A nők helyzete és a népesedéspolitika ilyen fontos kérdések.

Kovács Ákos - és mellette Kövér László - kijelentései annyira megdöbbentően károsak, hogy szerintem logikus lépés volt a szerződésbontás" - mondta Tüttő Kata. Szerinte az is megdöbbentő, hogy ennyire az alapoktól kell elkezdeni vitatkozni Magyarországon a nők helyzetéről. "Sokan hittük azt, hogy ezeket a kérdéseket már megválaszoltuk. Azt hittük, hogy már nem kell arról beszélni, hogy a nők jogosan keresnek-e kevesebbet vagy sem. Azt hittük, túl vagyunk azon, hogy bárki beleszólhat a nők legmélyebb magánéleti kérdéseibe, a gyermekvállalási hajlandóságába" - mondta a politikus.

Szerinte azokban az országokban születik több gyermek a nyugati világban, ahol a nők és a férfiak közti társadalmi és jövedelmi különbségek kisebbek.

Túlzás és magánügy

Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti képviselője szerint túlzás, hogy a Telekom felbontotta a szerződését Ákossal. "Az probléma, ha valakinek ilyen súlyos következményekkel kell számolnia nyilvánosan vállalt véleménye miatt" - mondta Dúró Dóra. Ákos kijelentéseivel ezzel együtt nem ért egyet. "Véleményem szerint nem baj, ha valaki nőisége természetes kiteljesedéseként éli meg az anyaságot. Ha erről szólna Ákos és Kövér László kijelentése, azzal semmi baj nem volna. Ákos kijelentései viszont félreérthetők. Olyan, mintha azt mondta volna, hogy

nem baj, hogy a nők kevesebbet keresnek.

Ma Magyarországon ilyet mondani nem szerencsés. Remélem, Ákos sem ezt akarta igazából mondani. Egész Európában nálunk a legnagyobbak a különbségek a nők és a férfiak fizetései között. Ez baj, ennek nem szabadna örülni" - mondta a Jobbik képviselője.

Kovács Ákos a parlamentben Fotó: Tuba Zoltán [origo]

"Nem kívánjuk kommentálni egy magáncég döntését. A Telekomnak joga van megválasztani, hogy kivel szerződik, és kivel nem. Ha valamelyik fél vitatja a döntést, mehet a bíróságra jogorvoslatért" - ezt az LMP szóvivője, Gál József mondta az Origónak. Lázár János kijelentéseivel kapcsolatban annyit mondott, hogy szerinte furcsa, amikor a kormány egyik képviselője

ízlésdiktatúrát kiált.

"A kormány a döntéseivel a saját tagjainak, vezetőinek ízlését akarta ráerőltetni a társadalom egészére az elmúlt években. Ha ma Magyarországon valaki ízlésdiktatúrát vezetett be, az a kormány. Elég a Magyar Művészeti Akadémia kormányzati segítséggel végrehajtott térfoglalására vagy az alaptörvény szövegére gondolni" - mondta Lázár János szavairól az LMP szóvivője.

Kérdéseinkkel kerestük a Fidesz sajtófőnökét és a KDNP szóvivőjét is. A KDNP csütörtökre ígért választ, a Fidesztől még nem hívták vissza az Origót. Amint érkezik válasz a kormánypártoktól, frissítjük a cikket.

Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.