A kormány minden mobilnet-előfizetői szerződést felbont a Magyar Telekommal

Kovács Zoltán Budapest, 2015. július 8.
Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. július 8-án. Tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy nyilvánvalóvá tegye, a magyar reformok működnek, Magyarország jól döntött, amikor 201
Budapest, 2015. július 8. Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. július 8-án. Tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy nyilvánvalóvá tegye, a magyar reformok működnek, Magyarország jól döntött, amikor 2010-ben saját utat választott, és elutasította nemzetközi szervezetek megszorításpárti intézkedéseit - közölte a kormányszóvivő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Egy nappal az után, hogy Ákossal szerződést bontott a Magyar Telekom, a kormány utasította az összes minisztériumot és a háttérintézményeiket, hogy bontsák fel mobilinternet-előfizetési szerződéseiket a telekommunikációs céggel. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a Telekom lépése ellentétes a magyar alkotmány szellemével.
Vágólapra másolva!

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy

mondják fel előfizetési szerződéseiket a Magyar Telekommal

- közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő. Kovács később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.

Kovács Zoltán szerint Ákos kirúgása ellentétes a magyar alkotmány szellemével Forrás: MTI/Kovács Attila

A Magyar Telekom szerdán közölte, felbontja szponzori szerződését Kovács Ákossal, mert az énekes-dalszerző egy interjúban azt mondta, hogy a nőknek az a dolguk, hogy valakihez tartozzanak, és valakinek gyereket szüljenek.

Ákos nem reagál

Kerestük Kovács Ákos énekes-előadmóművészt is, hogy megkérdezzük tőle, mi a véleménye a kormány lépéséről. Ákos menedzserét sikerült elérnünk. Ő azt mondta, hogy ma este ismét koncert lesz, ezért sem ő, sem Ákos nem tud most azzal foglalkozni, mi történik a Telekom és a kormány között. A Válasz.hu beszámolója szerint Kovács Ákos a tegnapi koncerten a közönség előtt többször is szóba hozta az elmúlt napok történéseit. Gitárosának például azt mondta, hogy "reméli, talál majd magának szponzort, ha egyszer úgy dönt, önállóan folytatja".

Kovács Ákos átveszi a Kossuth-díjat Schmitt Pál köztársasági elnöktől Forrás: MTI/Kovács Tamás

Esik a Magyar Telekom-részvény árfolyama

A bejelentés után közvetlenül 3 százalékot szakadt, 393 forintra esett a Magyar Telekom-részvények árfolyama. De ez valószínűleg annak tudható be, hogy sokan félreértették a hírt, a kormány és a Telekom közötti összes szerződés felbontására gondoltak, erről viszont szó sincs. "Csak" a telefonos előfizetői szerződéseket bontják fel a minisztériumok.

A hír részleteinek tisztázása után az árfolyam korrigált: délután 3 óra közelében az előző napi záráshoz képest 1 százalékos mínuszban, 401 forinton járt a jegyzés.

Ha a legfrissebb árfolyamokra kíváncsi, akkor kattintson a képre!

A Magyar Telekom részvényárfolyamának alakulása ma Forrás: Investor

„A Magyar Telekom esetében jelenleg

a minisztériumok és azok háttérintézményeinek szerződésfelmondása a céggel” – mondta az Origónak Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője. Szerinte ugyanis az egyelőre még nem világos, hogy a kormány döntése érinti-e a több tízmilliárd forintos értékű internetes-hálózati fejlesztéseket, vagy csak a tárcákra vonatkozik az intézkedés.

A kormány és a Magyar Telekom viszonya az elmúlt hónapokban javulni látszott, november 25-én a Figyelőben a Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen úgy nyilatkozott, hogy kedvező fejleményeket tapasztal a közműadó, a távközlési adó és az internet áfája kapcsán is, mondta a szakértő. Kiss Mónika elmondta, hogy

nem számítanak a mostani helyzetben a viszony további javulására.

Ellentétes az alkotmány szellemével

- közölte a szóvivő.

Kovács Ákossal szerződést bontott a Telekom Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit a véleménye és a nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen".

Kovács Zoltán hozzátette:

van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították,

egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél.

A Magyar Telekom székháza Budapesten Forrás: MTI/Mohai Balázs

Összeegyeztethetetlen

A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert - mint közölték - nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével.

Nincs kommentár

Megkerestük a Telekomot, amely

egyelőre nem kívánt reagálni a hírre.

A Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom az Origo kérdésére azt válaszolta,

vállalatcsoport szintjén nem nyilatkoznak az ügyről,

és a Magyar Telekomhoz irányítottak minket.

A német nagykövetség nem kívánja kommentálni a történteket, és a későbbiekben sem fogja - tájékoztatták az Origót.

Az ellenzéki pártok reakcióit ebben a cikkünkben olvashatja teljes terjedelmében.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.