Szijjártó: Az osztrák kancellár megint hazudik

A Magyar Európai Üzleti Tanács 2015. évi országjelentése
Szijjártó Péter újabb veszélyt lát
Vágólapra másolva!
Jelentős a különbség a szolidaritás és az ostobaság között, és ezt Werner Faymann kancellár nem látja - mondta Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint ráadásul az osztrák kancellár "szokás szerint" hazugságokat állít Magyarországról.
Vágólapra másolva!

Werner Faymann osztrák kancellár nem látja a különbséget a szolidaritás és az ostobaság között - mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált így, hogy Werner Faymann az ORF-nek, illetve az Österreich napilapnak adott interjút a migráció témájában.

Szijjártó Péter külügyminiszter az ostobaság és a szolidaritás közti különbségről beszélt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter szerint a szolidaritás az, ha a bajba jutott embereknek segítenek abban, hogy a hazájukhoz közel, emberhez méltó körülmények között tudjanak élni, és a konfliktus lezárása után folytathassák az életüket a szülőföldjükön.

A miniszter úgy folytatta, az pedig

ostobaság, ha valaki százezreket, milliókat akar ellenőrizetlenül Európába hozni,

pedig már mindenki láthatja, hogy sem az európaiak, sem a migránsok "nem azt kapják, amire számítottak".

Jó szándékúak vs. visegrádiak

A miniszter hozzátette:

az osztrák kancellár "szokás szerint" hazugságokat állít Magyarországról,

és az uniós országok elvtelen zsarolásával próbál még több bevándorlót behozni Európába, és a kötelező betelepítési kvóta szerint szétosztani.

Werner Faymann osztrák kancellár szerint a visegrádiak nem a megoldásokat keresik Forrás: AFP//Emmanuel Dunand

Faymann előzőleg arról beszélt, hogy a "jó szándékúak koalíciója" a megoldást keresi, a visegrádiak viszont rendre elutasítják a javaslatokat. Azt is mondta,

a jövőben minden érkezőt a külső fogadóközpontokban kell regisztrálni,

majd a menedékre jogosultakat a tagállamok közt elosztani.