Elfogták a tatai nyugdíjasok támadóit

tata, gyanúsított, emberölés
Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt a négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy december elején bántalmaztak és kiraboltak egy idős házaspárt Tatán.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe került az a négy férfi, akik a gyanú szerint két hete olyan súlyosan bántalmaztak egy idős tatai házaspárt, hogy annak férfitagja belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség.

Őrizetbe vették a férfiakat Forrás: Origo

Az 54 éves miskolci férfit hétfőn kapták el, míg társait - egy miskolci és két felsőzsolcai férfit,- pár órával később vették őrizetbe.

A jelenlegi adatok szerint december 7-én hajnalban

betörtek egy tatai családi házba, és bántalmazták az ott lakó idős házaspárt,

majd az ingatlanban talált készpénzzel távoztak a városból. A sértetteket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, az idős férfi később életét vesztette.

A négy férfi ellen emberölés miatt indult a nyomozás.